Az elme és az őslények foglalkoztatják alkotóikat
Pixar: agyat és dinót animálnak
Az emberi elme működésével és a dinoszauruszok világával foglalkozik két készülő produkciójában a Walt Disney Pixar animációs műhelye.
2011.08.22 14:10MTIA dínós moziban annak járnak utána, mi lett volna, ha az őslények nem halnak ki - árulta el az animációs filmet rendező Bob Peterson, aki korábban többek között a Fel! című Oscar-díjas produkció forgatókönyvét jegyezte.
A Disney további terveit ismertető D23 Expón sok ezernyi rajongó gyűlt össze a hét végén a kaliforniai Anaheimben. Mint Peterson kifejtette, már gyermekkorában felkeltették érdeklődését az animatronikus dinoszauruszok, amiket egy világkiállításon látott. Az egyelőre cím nélküli dínós mese 2013-ban kerülhet a mozikba.
Egy évvel későbbre, 2014-re tűzték ki annak a filmnek a premierjét, amely az emberi agy működésébe pillant be, és azt vizsgálja többek között, miért ragad meg egy dallam az ember fejében. Az animáció rendezője Pete Docter lesz, akinek a nevéhez a Fel! és a Szörny Rt. fűződik.
A Pixar stúdió - a Toy Story-sorozat, a Verdák-filmek vagy a Némó nyomában műhelye - jövő nyárra is ígért újdonságot: a Brave című tündérmese a középkori Skóciában játszódik. 2013 júniusában a Szörny Rt. is gyarapodik egy folytatással: a történet előzményét mutatják be Monsters University címmel.
Az idén 25. születésnapját ünneplő Pixar fennállása során filmjeivel 29 Oscar-díjat nyert el, és összesen 6,5 milliárd dolláros bevételre tett szert. Idén nyáron a versenyautós Verdák folytatásával tüzelték fel a közönséget: az animációs munkára világszerte 476 millió dollárért váltottak jegyet a nézők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


