Boldoggá avatták
Wojtyla-oltárt szentelnek Miskolcon augusztus 20-án
Augusztus 20-án a miskolci minorita templomban szentelik fel az első olyan oltárt Magyarországon, amelyen a nemrég boldoggá avatott Karol Wojtyla, vagyis II. János Pál pápa arcképe is helyet kap.
2011.08.18 14:36MTIA hármasoltáron középen az Isteni Irgalmasság képe látható, baloldalt Szent Fausztina nővér, az eredeti kép megfestetője, a kultusz elterjesztője, jobboldalt pedig II. János Pál pápa, Fausztina szentté és az irgalmasság ünneppé emelője.
A lengyel Fausztina a múlt században élt, János Pált idén avatták boldoggá, így ez új ikonográfiai egység az évezredes keresztény kultúrában - mondta el Szunyogh László építész, belsőépítész, az oltár tervezője.
A miskolci minorita templomnak eddig is erős kötődése volt a lengyelekhez: Irgalmas Jézus-képpel és Szent Fausztina-ereklyével is rendelkezik. II. János Pál boldoggá avatása kapcsán határozta el a képviselőtestület, hogy az Irgalmasság-képet és az ereklyét egy-egy új Fausztina- és Wojtyla-képpel kiegészítve, egységesen, oltárrá szervezve állítja fel.
Az új oltár a klasszicista környezethez illeszkedik, de részleteiben mai motívumokat is tartalmaz. Augusztus 20-án, a 18 órai szentmise keretében szenteli fel Jan Zajac krakkói segédpüspök, az Isteni Irgalmasság Bazilikájának igazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


