Fellép Huzella Péter Kossuth-díjas művész
Költészet Napja és tisztújítás a Versmondóknál
Versszínházi előadásokkal ünnepli idén a Költészet Napját a Magyar Versmondók Egyesülete. Április 12-én, szombaton este 6 órától nagyszabású esttel és fogadással várja a vers rajongóit a költészet fellegvárába, a Fészek Klubba.
2008.04.08 18:24ma.huSzínészek, előadóművészek, költők és versmondók együtt elevenítik meg színpadon a vers valamennyi formáját. Fellép Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész, Turczi István József Attila-díjas költő, Kinizsi Ottó és Szabó Erika színészek, Lutter Imre előadóművész, Kiss László, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, Nemes Levente Kaleidoszkóp-díjas előadóművész, a Versművészeti Szeminárium tagjai, a Magyar Szín-Játékos Szövetség társulata, ifjú és veterán versmondók is.
Garcia Lorca Vérnászszertartása mellett részletet láthat a közönség a Kaleidoszkóp VersFesztivál egyik fődíjasa, az ALT csoport, Turczi István erotikus verseiből összeállított Erotikon című előadásából, amellyel a társulat júniusban Lengyelországban vendégszerepel.
Az esten az egyesület vezetői átadják többek között a Verskultúra Lovagja kitüntető címet, amelyet 2008-ban Pusztay András, az MTV műsorigazgatója és a Magyar Televízió, mint intézmény kapja. A rendezvény díjmentes, az estet fogadás zárja.
A GálaEst előtt, délután két órakor tartja tisztújító küldöttközgyűlését a Magyar Versmondók Egyesülete, ugyancsak a Fészek Művészklubban, ahol a tagság négy évre megválasztja az egyesület új vezetőségét.
(Helyszín: Budapest, VII. kerület, Kertész u. 36.).
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


