Hetvenöt éves volt
Elhunyt Molnár Gál Péter színikritikus
Elhunyt Molnár Gál Péter; a színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész 75 éves volt.
2011.07.27 17:33MTIA magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó színikritikusának, a Népszabadság egykori munkatársának halálhírét a napilap közölte szerdán.
Molnár Gál Péter, aki MGP-ként írta be magát a színház- és a médiatörténetbe, 1961-ben szerzett diplomát dramaturgként, de már 1960-ban a Petőfi Színház dramaturgja lett.
A hatvanas évektől a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa volt 1978-ig, amikor egy utazás előtt a Ferihegyi repülőtéren a vámvizsgálatnál egy kicsempészésre szánt mikrofilmet találtak nála.
Utóbbi az akkori demokratikus ellenzék ismert személyisége, Kenedi János cikkét tartalmazta, amit a párizsi Irodalmi Újságnak szánt.
Az írás így is megjelent, de MGP-nek mennie kellett a pártlap Népszabadságtól.
Ezt követően a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa lett, majd dramaturgként dolgozott a Pécsi Nemzeti, a Békés Megyei Jókai és a Veszprémi Petőfi Színházban. 1988-tól ismét a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.
2004 novemberében elismerte, hogy 1963-ban aláírta a belügyi beszervezési nyilatkozatot. Mint kiderült, a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportba, mert megzsarolták.
Meghatározó színikritikái mellett megannyi tanulmányt és könyvet publikált.
Ezek között volt a Honthy Hanna és kora (1967), az Olvasópróba (1968), a Rendelkezőpróba (1972), az Izgága Színház (1974), a Színházi holmi (1976), az Emlékpróba (1977), A Latabárok (1982), A Páger-ügy (1988), a Latinovits (1990), a Hogyan csináljunk rossz színházat? (1994), valamint A pesti mulatók (2001).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


