2011. július 25., hétfő
Művészetek Völgye - programok, műsorváltozások
A Palya és a Kaláka Udvar rendezvényei eső esetén a Faluházba költöznek (a Fesztiváliroda mellé), Hobó pedig a Gástya Árok helyett a Szárítóban adja elő színházi estjeit.
2011.07.25 14:53ma.huA Völgy vendégeivel ellentétben akadnak meghívottak, akiknek nem sikerül a mostoha időjárással szembeszállni, ezért a Kaláka Versudvarban elmarad a 17 órára beharangozott Versimpró. Helyette Lackfi János olvas fel megzenésítésre váró verseiből.
15 órától Ferenczi György és a Petőfi Vándorszínház közös előadása látható. A Lovasi – Lackfi Hangzó Helikon koncert is egyéb körülmények áldozatául esik, helyette 19.30-tól Ferenczi György és a Rackajam zenél a színpadon.
A Királykő kocsmában a 16 órára meghirdetett Hobológia sajnos elmarad.
A taliándörögdi Ősök Házában, 20.30-kor kezdődik Szalóki Ági Bárcsak ez az éjszaka című népzenei műsora. Ezután 22 órától a Dresch Quartet, majd 23 órától a korábban elhalasztott Besh o droM koncertre kerül sor.
Akik Kapolcson maradnak, ők a Borudvarban 21 órától meghallgathatják Pribojszki Mátyás és Kovács Erik duóját, az Alexandra Könyvudvar színpadán 21.30-tól az Arcangeli zenész társulatot, a Jazz Színpadon pedig 22.30-tól az Equinox, majd a Hárs Hegy Band koncertjét.
A rendezvények előtt érdemes a programgazdáknál érdeklődni a végleges helyszínnel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
- A kifogyhatatlan Kányádi Sanyi bácsi a Művészetek Völgyében
- Megnyílt a Művészetek Völgye Kapolcson
- 60 millió forint állami támogatást kap a Művészetek Völgye
- Palya Bea előbulival készül Kapolcsra
- Művészetek Völgye: idén is megrendezik az összművészeti fesztivált
- Két év után ismét tömeg a Művészetek Völgyében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


