Közel egymilliót adtak érte
Csilingeltek a fontok Jane Austen befejezetlen kéziratáért
Tetemes összegért, közel egymillió fontért kelt el a Sotheby's árverésén Jane Austen kincset érő kézirata, egy befejezetlen regény.
2011.07.14 19:59MTIA The Watsons című történet vélhetően 1804-ből származó kézirata egy javításokkal tűzdelt példány, amely a világhírű írónő legrégebbi fennmaradt kézirata, amelyért előzetesen 200-300 ezer fontot reméltek. A ritkaság végül 993 250 fontért (303 millió forintnak megfelelő összeg feletti áron) talált gazdára.
"A mű, amely Jane Austen élete során nem jelent meg, és befejezetlen maradt, izgalmas bepillantást enged írói fogásaiba és abba a fejlődésbe, amelynek végén Nagy-Britannia egyik legjelentősebb szerzője lett" - fogalmazott korábban a Sotheby's.
A The Watsons egyedülálló kézirata fontos ismeretekkel szolgál a kutatóknak nemcsak arról, hogy Jane Austen miként írt, majd bírálta felül saját munkáját, hanem arról is, miként néztek ki kéziratai, mielőtt kiadói kézbe kerültek. Szakértők szerint ez a mű meghatározó Austen stílusában, és világosan megmutatkoznak benne a későbbi munkáira hatást gyakorló jegyek.
A történet egy özvegy lelkész négy lányáról szól, főszereplője Emma, a legkisebb a sorban, akit vagyonos nénje nevelt. Amikor a nagynéni második házasságra adja fejét, Emmának vissza kell térnie apja házába, ahol húszas éveikben járó nővérei férjvadászatának nehézségeivel kell megbirkóznia. A legszorosabb kapcsolat Elizabeth nővéréhez, legidősebb, egyben legfelelősebb testvéréhez fűzi.
A regény csak negyedéig készült el, a kézirat 68 oldalas, és azokban az időkben született, amikor Jane Austen művei még nem jelentek meg, de stílusa már érett volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


