Megfér a zene meg a tánc
Idén hatodik alkalommal is Ghymes Fesztivál a Szent György-hegyen!
Július második hétvégéjén idén hatodik alkalommal is lesz Ghymes Fesztivál Balaton északi partjának kedvelt turistacélpontjain elhelyezkedő vidékén.
2011.06.27 13:48ma.huA Szarka tesvérek egy álmot váltottak valóra azzal, hogy sikerült hagyományt teremteniük a Ghymes Fesztiválból, melyet gyakorlatilag már az együttes megalakulásakor kitaláltak.
A művészurak bevallása szerint ebben a háromnapos rendezvénysorozatban benne van az együttes szíve-lelke, olyan tér számukra és sok más előadó számára, ahol kompromisszumok nélkül tudnak kibontakozni és közvetlen kapcsolatba kerülni a közönséggel.
A világhírű színdarabokat, mesejátékokat, jazz-, nép- és komolyzenei koncerteket, valamint táncprodukciókat felvonultató rendezvényen a humort se fogják nélkülözni, a jó hangulatot többek között Fábry Sándor és a L´art Pour L´art garantálja.
A magyar hagyományörző programok mellett pedig olyan egzotikus előadások is színesítik majd a programot, mint az Ataru japán dobszínház játéka.
Természetesen idén is lesz Ghymes koncert a fesztivál szombati napján, valamint Szarka Tamás kötői, és Szarka Gyula előadói est, aki az idei évre egy igazi meglepetéssel, egy zenés borkóstolóval is készül.
A július 8-10-ig tartó Ghymes Fesztivál kihagyhatatlan kulturális program és kikapcsolódás lesz a badacsonyi borvidéken nyaraló hazai és külföldi turisták számára egyaránt, valamint azok számára is, akik ezen a nyáron esetleg csak egy rövidebb kiruccanást engedhetnek meg maguknak a Balaton környékén.
A változatos programfelhozatal mellett idén is lesz kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, Szent György-hegyi borok kóstolója, a jó ital után megéhezőket pedig Lacikonyhákkal várják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06