Szabad és átlátható voksolást garantálnának
Elhalasztották a tunéziai választásokat
A tunéziai miniszterelnök bejelentette: az "átláthatóság" érdekében későbbre halasztják Tunéziában az eredetileg július 24-re tervezett választásokat.
2011.06.08 15:21MTIMint Bedzsi Kaid esz-Szebszi elmondta, a szavazás új időpontjaként október 23-át jelölték meg, amit a választási bizottság azzal magyarázott, hogy csak addigra tudják leküzdeni a felmerült technikai akadályokat (közel 400 ezer tunéziai például még nem rendelkezik szavazókártyával), illetve garantálni a "szabad és átlátható" választásokat. "Védenünk kell a forradalom jó hírét" - tette hozzá Szebszi.
A nagy ellenzéki pártok attól tartanak, hogy az ügyvezető kormány meg akarja szegni azt az ígéretét, miszerint az országot a demokrácia felé vezető útra tereli. Korábban egyszer már bejelentették a szavazás elhalasztását, ami után tiltakozásul utcai megmozdulásokat tartottak.
A Zin el-Abidin ben Ali elnök lemondása utáni első voksolás júliusi megtartását támogatók szerint fontos, hogy a voksolással minél előbb politikai stabilitást teremtsenek abban az országban, amelynek népe példát állított az arab világ demokráciát követelő mozgalmai elé.
Néhány születőben lévő tunéziai politikai mozgalom szerint azonban valóban több időre van szükség a választások előkészítéséhez a több évtizedes tekintélyuralmi rendszer megdöntése után.
Azóta, hogy január közepén a népfelkelést követően távozott az elnöki székből az országot közel negyed évszázadon át irányító Zin el-Abidin ben Ali, sok helyütt - elsősorban a szegény vidéki régiókban - továbbra sem enyhül a feszültség.
Az október 23-ra halasztott választásokon az alkotmányozó gyűlésről döntenek, amelynek feladata egy új alkotmány megszövegezése, így a parlamenti és elnökválasztások előkészítése lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06