Nagyot iáz a drótszamár
Buenos Airesben nagy vita közepette megjelentek a kerékpárok
Buenos Airesben, ahol eddig az autó és a busz volt az úr, nem kis vitát kiváltva beindult a kerékpáros közlekedés: eddig 65 kilométernyi kerékpárutat építettek, és 500 drótszamár kölcsönözhető ingyen.
2011.06.06 08:19MTIA 3 millió lakosú nagyváros polgármesteri hivatala bejelentette: 100 kilométerre szeretnék a kerékpárutak hosszát növelni. A város bevezette a másutt már működő ingyenes kerékpárkölcsönzést: 12 állomáson összesen 500 sárga kerékpár vehető igénybe. Négy hónap alatt 11 ezren vették igénybe a kerékpárokat – mondta el Daniel Chain városfejlesztési miniszter.
A kerékpárosok örülnek a kerékpárútnak, de panaszkodnak, hogy a motorosok és a gyalogosok is azon közlekednek. Mások szerint kevés a kerékpárút: a nagy sugárutakon is szükség lenne rájuk, a kis utcákban a parkoló autóktól nem lehet közlekedni. A belvárosban az ember minden pillanatban vásárra viszi a bőrét: az útkereszteződésnél a buszsofőrök csak mennek, semmit sem vesznek figyelembe – panaszolják mások. Argentínában a fő halálokok között szerepelnek a közlekedési balesetek: naponta átlagosan 21-en halnak meg az utakon, főleg fiatalok. 2010-ben 7659 ember lett közlekedési baleset áldozata.
A hatalmas, katalizátor nélküli szennyező buszok, amelyek a város közepén úgy közlekednek, mintha autóversenyen lennének, a kerékpárosok legfőbb rémei. Márpedig kellő hosszúságú metróvonalak híján ez az egyetlen közlekedési eszköz.
A kerékpárutak ráadásul nem „politikamentesek”. Mauricio Macri, Buenos Aires jobboldali polgármestere, aki júliusban indul az újraválasztásért, a kerékpáros közlekedésre építette fel a kampányát. Daniel Filmus, a peronista párt jelöltje szerint sok kerékpárutat el kell bontani, mert veszélyesek, egy harmadik jelölt, Jorge Teleman az össszeset lebontatná, mert zavarja a közlekedést.
A biciklik megjelenése legjobban a busz- és taxisofőröket irritálja. Azokban az utcákban, ahol kerékpárút van, 30 kilométeres a megengedett legnagyobb sebesség és tilos a parkolás, amit rémálomként élnek meg az állandó dugók jellemezte nagyvárosban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06