33 újságíró halt meg
Mexikóban megtalálták egy idén márciusban elrabolt újságíró holttestét
Mexikóban megtalálták egy idén márciusban elrabolt újságíró holttestét az ország keleti részében lévő Veracruz államban - közölte csütörtökön a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet.
2011.06.03 08:43MTINoel López Olguín az első a Mexikóban 2003 óta elrabolt 13 újságíró közül, akinek a holttestét megtalálták. Maradványaira Xalapa településen bukkantak rá, négy nappal azt követően, hogy katonák őrizetbe vettek egy férfit, aki bevallotta az újságíró meggyilkolását.
A már erősen oszlásnak induló holttestre egy gödörben találtak rá. A férfit ruházata és fogazata alapján sikerült azonosítani - mondta el Gerardo Perdomo, a CPJ elnöke.
Olguín a Noticias de Acayucan című hetilapnak és a La Verdad újságnak dolgozott, idén márciusban rabolták el.
Az újságíró cikkeiben arra szólította fel honfitársait, hogy ítéljék el az erőszakot, valamint a szervezett bűnbandák és a hatóságok túlkapásait. Mexikó az újságírók számára a világon az egyik legveszélyesebb hely, 2007 januárja és 2011 márciusa között 38 újságírót gyilkoltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


