Páncélosok vették tűz alá a várost
Szíria: csaknem félszáz embert öltek meg a kormányerők ar-Rasztanban
A Reuters brit hírügynökséggel Damaszkuszból Razan Zajtuna ügyvéd, ismert jogvédő közölte: a szíriai kormányerők 41 embert öltek meg ar-Rasztanban, amelyet az ellenzéki tüntetések leverésére vasárnap páncélosok zártak körbe.
2011.06.02 07:23MTITájékoztatása szerint az ország középső részén a tüntetők ellen indított katonai "tisztogató" akció keretében kedden tűz alá vették a várost, s a lövedékek 41 ember életét oltották ki, s az áldozatok között van egy négyéves kislány is a helyi ellenzéki aktivisták összesítése szerint. Öt polgári áldozatot szerdán már el is temettek ar-Rasztanban.
Egy másik emberjogvédő, Ammár Kurábi ugyancsak a brit hírügynökséget értesítette arról, hogy kedden Híra városában kilenc civilt öltek meg a kormányerők. A települést a héten harckocsik zárták körbe, a áldozatok egyike egy 11 éves kislány - közölte Kurábi.
Jogvédő szervezetek számításai szerint hozzávetőleg ezer ember halt meg a damaszkuszi rezsim karhatalmának a hetek óta tartó, demokráciát követelő népfelkelés elleni kegyetlen fellépésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


