Veszélyeztették az ország biztonságát?
Két britnek sürgősen távoznia kell Afganisztánból
Két brit állampolgárt, akiket azzal vádolnak az afgán hatóságok, hogy veszélyeztették az ország biztonságát, felszólítottak arra, hogy mielőbb hagyják el Afganisztánt.
2007.12.25 14:28MTIMindketten az UNAMA, az ENSZ afganisztáni támogató missziója alkalmazottai. Két napot kaptak az országból való távozásra, mert a déli körzetekben érintkezésbe léptek a lázadókkal anélkül, hogy a kormányt erről tájékoztatták volna - mondta el a névtelenül nyilatkozó diplomata. Másfelől azt megerősítette, hogy a britek két afganisztáni munkatársát letartóztatták. Az Európai Unió kabuli nagyköveteit kedden a külügyminisztériumban fogadták, hogy tudassák velük a történteket. Az ügyet diplomáciai források szerint "a legmagasabb szinten kezelik, s immár Hamid Karzai elnök kezében van". Az európai diplomata elmondása szerint az afgán hatóságok azt hangoztatták, bizonyítékuk van arra, hogy a két brit felvette a kapcsolatot a tálibokkal, de ezeket nem mutatták meg. Az ENSZ a helyszínen annyit megerősített, hogy az UNAMA egyik tagját felszólították az Afganisztánból való távozásra, s ugyanebből a forrásból közölték: a világszervezet igyekszik tisztázni az afgán kérés indokait. A szervezetnek "semmi oka sincs arra, hogy elhiggye a felszólítás indokoltságát" - hangoztatta az ENSZ-forrás, megjegyezve: az afgán kormány nem fejtette ki lépése indítékait, és most "próbáljuk tisztázni a félreértést".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06