Csúcstechnológia volt, mérőszalag nem
Forró nyom: telefonbeszélgetés vezetett el Oszama bin Ladenig
Egy ártalmatlannak tűnő, magánjellegű telefonbeszélgetés vezette az amerikaiakat Oszama bin Laden terroristavezető nyomára a The Washington Post napilap szombati számának beszámolója szerint.
2011.05.07 17:03MTIA lap úgy értesült, hogy bin Laden pakisztáni születésű futárját, Abu Ahmed al-Kuvaitit egy régi barátja hívta fel, azt kérdezte tőle, merre jár, hogy olyan régóta nem hallott felőle, s hogy hiányzik neki. A válasz úgy hangzott, hogy ismét azokkal vagyok, akikkel korábban együtt voltam. Egy hosszabb szünet után a barát, mintegy jelezve, hogy félszavakból is értik egymást, csak ennyit mondott: bárcsak Isten megsegítene titeket.
A terroristavezér után kutató amerikai felderítők a beszélgetést lehallgatva mindjárt gondolták, hogy forró nyomra találhattak bin Laden és környezete minden szigorú elővigyázatossági intézkedése ellenére.
Az abbotábádi háromszintes épületben, ahol a terroristavezető bujkált, így például nem volt sem telefon, sem internet, sem televízió. Az al-Kaida vezetőjének segédjei, ha telefonálni akartak, gépkocsiba ültek, 90 percen át autóztak, és csak azután tették be az akkumulátort a mobilkészülékükbe.
A hírszerzés már négy éve kereste Kuvaitit. A mobilján fogadott hívás révén tudták meg készüléke számát, s óriási emberi és technikai erőforrások mozgósításával eljutottak a magas falakkal övezett abbotábádi épületig. Meglepetéssel állapították meg, hogy Kuvaiti vagy a ház más lakói, valahányszor csak telefonáltak, először kilencven perces autóútnyi távolságra eltávolodtak az épülettől.
A műholdas felvételeket elemezve az is szemet szúrt, hogy egy férfi, aki sosem lépett ki a falakon túlra, napi egy-két órát sétált az udvaron, de a felvételeken az arcot egyszer sem lehetett tisztán látni, s a testmagasságot sem tudták elég pontosan megbecsülni, így nem tudták teljes bizonyossággal azonosítani az egymás közt csak "fel-alá járkálónak" nevezett személyt.
Barack Obama amerikai elnök végül a fennmaradó kételyek ellenére elrendelte a műveletet - írta Bob Woodward, a The Washington Post neves munkatársa. Cikkében az akciót ismertetve arra is kitér, hogy amikor bin Laden holttestét a padlón kiterítették, a Navy SEAL osztagának egyik, hat láb (183 cm) magas tagja mellé feküdt, és világosan látszott, hogy a halott több hüvelykkel (egy hüvelyk: 2,54 cm) nála is magasabb. Az eseményeket a Fehér Ház szituációs szobájából figyelő Barack Obama ekkor a körülötte lévőkhöz fordulva megjegyezte: "A műveletben egy 60 millió dollárba kerülő helikoptert áldoztunk fel. Akkor már nem engedhettük volna meg magunknak, hogy egy mérőszalagot is beszerezzünk?"
Kapcsolódó írások:
- Bin Laden mégsem volt súlyos beteg
- Oszama bin Laden halála adrenalinfröccs volt a táliboknak
- Bin Laden éppen visszavonult a szobájába, amikor megölték
- Lerombolják a házat, ahol bin Laden rejtőzködött
- Pakisztáni iszlamisták tüntetnek bin Laden megölése miatt
- A CIA már egy jó ideje figyelte bin Laden villáját
- Vonatot robbantott volna 9/11 évfordulójára bin Laden
- NYT: egyoldalú volt a harc bin Laden megölésekor
- A lánya szerint az elfogása után végezték ki bin Ladent
- Az al-Kaida "trónörököse" árulhatta el bin Ladent az amerikaiaknak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


