Nem voltak kéznél a periratok
Tóásó-ügy: a szerdai meghallgatást is elnapolták
Nem történt érdemi előrelépés a bolíviai bíróságon az úgynevezett terrorista csoport magyar vonatkozású ügyében szerdán sem, mert az ügyészség képviselői aznap nem vitték magukkal az éppen szükséges periratokat.
2011.04.13 19:34MTIAz eljárásban több tucat személyt, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt államellenes összeesküvéssel és terrorizmussal vádolják.
A cochabambai bíróság ülése eleve késéssel kezdődött, és ugyanabban a szűk teremben, amelyről már korábban kiderült, hogy sem a gyanúsítottak hozzátartozói, sem a sajtó érdeklődő képviselői nem férnek el mindannyian. Rolando Sarmiento bíró kérelmezte ugyan az eljárás áthelyezését egy nagyobb terembe, de erre elutasító választ kapott az igazságszolgáltatás adminisztratív illetékeseitől. A sajtót viszont csak akkor engedik majd be, ha elférnek - jegyezték meg a helyi ellenzéki újságok.
A terem ráadásul levegőtlen, ezért szerdán is hárman panaszkodtak rosszullétre, és az egyik gyanúsítottat, akit a rossz tapasztalatok miatt már nem csak ápolónő, hanem orvos is elkísért, ki kellett kísérni. A szükséges periratok híján a bíró csütörtökre napolta el a meghallgatást - mondta el Lukács Csaba, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként van jelen az eljáráson.
Szerdai fejlemény, hogy a bíró elrendelte két nyugalmazott tábornok - Gary Prado Salmón és Lucio Anez Rivera - előállítását, mert nem tettek eleget az idézésnek. Gary Prado arról nevezetes, hogy ő vezette a Che Guevara argentin-kubai gerillavezért elfogó különítményt.
Kapcsolódó írások:
- Tóásónál járt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársa
- Megfenyegették: ha beszél, megölik - a férfi kifakadt a meghallgatásán
- Alkut ajánlottak Tóásó Elődnek?
- Nem bántják Tóásót a La Paz-i börtönben - A videó bírósági megtekintése halasztódik
- Panaszt emel Tóásó ügyvédje
- Súlyos szabálytalanságokat követtek el a bolíviai hatóságok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06