5.000 rubel alatt
2010-ben alig csökkent a szegények száma az oroszoknál
Az orosz Roszsztat állami statisztikai hivatal adatai szerint 2010-ben alig csökkent a szegénységi szint alatt élők száma Oroszországban: havi 5.000 rubelnél - mintegy 33.000 forintnál - kevesebb pénzből továbbra is 18,5 millió ember, vagyis minden nyolcadik orosz ember él.
2011.04.12 20:55MTIA szegények száma mindössze 0,1 százalékponttal csökkent tavaly, noha a kormány válságellenes intézkedései sorában számos lépést tett a csekély jövedelműek helyzetének javítására. Mindazonáltal ez az eddigi legcsekélyebb szegénységi arány 1992 óta, amikor az oroszok 33,5 százaléka élt a létminimum alatt.
Az arány 2005-ben 17,7, 2006-ban 15,2, 2008-ban 13,4 százalék volt, s azóta évente 0,1 százalékkal csökken, így érte el a tavalyi 13,1 százalékot. A statisztika lényegesen rosszabb, mint amire számított a gazdaságfejlesztési minisztérium, amely 2010-re 12,5 százalékos szegénységet jelzett előre. A létminimum 2010 utolsó negyedében egy főre havi 5.902 rubel volt átlagosan, míg 2009 utolsó negyedében 5.144 rubelt tett ki.
Ebből az összegből a fogyasztói kosárra tavaly 5.502 rubel jutott, a kötelező fizetések és járulékok mintegy 400 rubelt emésztettek fel.
Oroszországban a lakosság egy főre jutó átlagos pénzjövedelme 2010 negyedik negyedében 21.917 rubel volt havonta, ez a létminimum 371 százaléka.
Az átlagos havi fizetés 23.491 rubelt tett ki, ami a munkaképes lakosságra számított létminimum 369 százaléka. A nyugdíjak havi átlaga ebben az időszakban 8.166 rubel, a nyugdíjasokra számított létminimum 174 százaléka volt. (1 rubel = 6,547 forint)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06