Földcsuszamlás előzte meg a szerencsétlenséget
Norvégiában összeomlott egy lakóépület, hatan eltűntek, 15-en megsérültek
Összeomlott egy hatszintes lakóépület szerda reggel a nyugat-norvégiai, tengerparti Alesund városában, hat személy eltűnt, 15 megsérült - közölte a rendőrség.
2008.03.26 08:35MTIA tájékoztatás szerint közel húszan tartózkodhattak a házban. A környéken élők beszámolói szerint kisebb földcsuszamlás előzte meg a szerencsétlenséget. A csuszamlás nyomán nagy tömegű kő és föld zuhant a házra egy közeli hegyoldalról.
Többeknek saját erőből sikerült kijutniuk az omladék alól, másokat a mentőalakulatok emeltek ki. Tizenöt személyt könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak. Hat személyt tekintenek eltűntnek, de még az sem teljesen világos, hogy az eltűntként nyilvántartott emberek csakugyan az épületben tartózkodtak-e. Gázrobbanás veszélye miatt kiürítették a környező házakat.
A mentőalakulatok is kénytelenek voltak felfüggeszteni a keresést a romok között az esetleges további túlélők után, mert attól tartanak, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy gázrobbanás, illetve hogy leomolhatnak a még álló falak is. Alesund település 350 kilométerre északnyugatra fekszik Oslótól.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06