Tisztán Jemen belügye?
Katonai puccs vagy polgárháború: Jemen "líbializálódott"
A Jemenben kialakult helyzet arra hasonlít, amelynek mintegy három héttel ezelőtt Líbiában lehetett szemtanúja a világ.
2011.03.22 07:35MTIMiután Ali Abdallah Száleh jemeni elnök megpróbálta fegyveres erővel leverni az ellene és rezsimje ellen irányuló tiltakozást, a politikai és katonai elit egy része átállt a tüntetők oldalára. A "dezertőrök" élén az államfő féltestvére, Ali Mohszen al-Ahmar tábornok áll.
A jemeni vezetés egy része azonban változatlanul hűséges az elnökhöz. Köztük van Száleh több rokona is, akik kulcsfontosságú posztokat birtokolnak a hadseregen és a rendőrségen belül - az elnöktől kapott kinevezésüknek köszönhetően. Nem sokkal azután, hogy al-Ahmar és mintegy 50 tiszt elhatárolta magát az államfőtől, a védelmi tárca közleményt adott ki. Ebben leszögezte, hogy a hadsereg meg fogja védelmezni "az alkotmányos rendet, a biztonságot, a stabilitást és az ország egységét".
Fotó: MTI
Döntőnek bizonyulhat az, milyen szerepet játszik a jemeni eseményekben a gazdag szomszéd, Szaúd-Arábia. A vahhábita királyság a maga bőkezű ajándékaival az utóbbi években legalább akkora befolyást gyakorolt a szanaai vezetésre, mint az Egyesült Államok. Utóbbi tanácsadókat és pilóta nélküli repülőgépeket (drónokat) küldött Jemenbe az al-Kaida terrorszervezet elleni harc céljából. Vajon al-Ahmar pálfordulása talán egy mérsékelt sikerrel járt katonai puccs volt, amely mögött Rijád áll? Vagy pedig - mint egyes arab megfigyelők gyanítják - Katar emírje, Hamad bin Kalifa al-Táni mozgatta a szálakat a háttérben?
Az arab családi becsületről alkotott felfogás szerint a féltestvér Ali Mohszen al-Ahmar és az unokatestvér Mohamed Ali al-Ahmar szembefordulása Száleh elnökkel gyalázatos dolog - ugyanakkor nem igazán szokatlan. Hiszen a katari emír is saját apjának megbuktatása árán jutott annak idején hatalomra. Más öböl menti arab államokban sem volt mindig békés az uralkodó családon belül lezajlott utódlás.
Fotó: MTI
Ali Mohszen al-Ahmar mindenesetre eddig nem kifejezetten a demokrácia szószólójaként és a korrupció ellenfeleként hívta fel magára a figyelmet. Kritikus megfigyelők megjegyzik, hogy Szálehhel való szembenállása révén még nem lesz a kíméletlen tábornokból (aki militáns iszlamistákat toborzott a síita húti lázadók elleni harcra) a belpolitikai fordulat hiteles vezére.
Abu Bakr al-Kirbi jemeni külügyminiszter hétfőn mindenesetre Rijádba utazott Száleh elnök üzenetével a tarsolyában. Nem tudni, vajon az üzenet segélykérést tartalmaz-e, vagy pedig a jemeni elnök azt akarja kipuhatolni, kinek az oldalára állnak a szaúdiak a belpolitikai konfliktusban. Egy szaúdi diplomata tartózkodóan reagált az ezt firtató kérdésre, kijelentve "tisztán jemeni belügyről van szó".
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


