Már hat ellenzéki vezetőt vettek őrizetbe

Bahrein: folytatódik a leszámolás

A bahreini hatóságok csütörtökön folytatták a leszámolást a síita ellenzékkel, és őrizetbe vették annak hat vezetőjét - közölték az illetők hozzátartozói és jogvédő csoportok.

2011.03.17 12:11MTI

Hétfőn a bahreini vezetés kérésére szaúdi és emírségekbeli katonai egységek érkeztek a perzsa-öbölbeli szigetországba a síita tiltakozások megfékezésére. Hamad bin Ísza Ál Kalifa sejk, uralkodó kedden háromhavi rendkívüli állapotot hirdetett ki, szerdán pedig kijárási tilalmat rendeltek el el-Manáma fővárosnak azon a részén, ahol ellenzéki tüntetések zajlottak, valamint országszerte megtiltották a gyülekezést, a felvonulásokat és az ülősztrájkokat. A Bahreini Emberi Jogi Ifjúsági Szervezet közölte, hogy a hajnalban őrizetbe vettek között van Haszan Musaima, a legnagyobb síita ellenzéki mozgalom, a Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetsége (Vefak) irányítója, valamint Abdul-Dzsalíl asz-Szangesz. Ők ketten ama 25 síita aktivista közt voltak, aki ellen korábban bírósági per folyt a szunnita hatalom megdöntésére tett kísérlet vádjával. A kormányellenes tüntetések februári kezdete után, a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében megszüntették a pert. Mostani őrizetbe vételük azonban arra utal, hogy a hatóságok már nem törekszenek a párbeszédre az ellenzékkel, hanem megpróbálják elhallgattatni őket. Az ifjúsági szervezet értesülése szerint őrizetbe vették még Abdul Vahad Huszein és Haszan Hadad síita aktivistákat, valamint Ibráhim Saríf liberális szunnita vezetőt, aki a síitákkal együtt követeli, hogy a szunnita monarchia enyhítsen a hatalom szorításán.

Saríf felesége elmondta, hogy férjét géppisztolyos, fekete ruhás, álarcos kommandósok vitték el. Abdul-Dzsalíl Halíl ellenzéki vezető pedig arról számolt be, hogy a hatodik őrizetbe vett Abdul-Hádi al-Mohdar, a Vafa párt egyik vezetője. Mohdar és Hadad is a megszüntetett per vádlottjai között voltak - tette hozzá Halíl. Arra számít, hogy fognak még őrizetbe venni ellenzéki vezetőket.
   
Csütörtökön el-Manáma belvárosának egyes részei a biztonsági erők ellenőrzése alatt álltak. Géppuskákkal felszerelt harckocsik és harcjárművek álltak őrt a fontos útkereszteződéseknél. Az ellenőrzőpontoknál álarcos katonák minden gépkocsit megállítottak és átvizsgáltak, de a forgalom gyér volt, és gyalogost is alig lehetett látni az utcán. A szerdai tüntetések, összecsapások után maradt szemét hevert szerte az utcákon.
   
Szerdán bejelentette lemondását Nizar Baharna egészségügyi miniszter, miután a rendőrség behatolt az ország legjelentősebb kórházába, a Szalmáníjába, mert ott síita tüntetők barikádozták el magukat. A kórház orvosai csütörtökön elmondták, hogy az épületet továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a biztonsági erők. A munkából, ügyeletből távozni akaró orvosokat nem engedik ki, a munkába érkezőket pedig nem engedik be, mert a főleg síitákból álló személyzet tagjait potenciális rendzavaróknak tekintik. Csütörtökre a kórház a belpolitikai forrongás egyik központjává vált.  

A kórház tisztségviselői beszámoltak arról, hogy a rendőrség és a tüntetők közötti szerdai összetűzések 107 sebesült áldozatát vették fel ellátás céljából. Egy neve elhallgatását kérő orvos szerint közülük kilencnek az állapota válságos. Már kedden felvettek 322 olyan embert, aki a keddi összecsapásokban sebesült meg.
   
Navi Pillay, az ENSZ emberjogi főbiztosa csütörtökön Genfben kiadott közleményében elítélte és a nemzetközi joggal ellentétesnek minősítette a Szalmáníja kórház biztonsági erők általi megszállását. Aggasztónak nevezte általában a bahreini helyzetet.
   
Az Egyesült Államok álláspontja kétértelmű. Washington kedden megértően nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a szunnita vezetés külföldi erőket hívott be, Hillary Clinton külügyminiszter azonban szerdán a CBS televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy az erőszak nem megoldás, a helyzet riasztó, s az arab monarchia vezetése rossz úton jár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.