Sikerült kijutniuk
Egészségesek a Bucsecs-hegységben rekedt magyar turisták
Épek és egészségesek a Bucsecs-hegységben rekedt, majd megkerült magyar turisták, akik vasárnap délután el is indultak Brassó felé.
2011.03.06 18:13MTIFlorin Bodoc, az illetékes helyi hegyi mentő alakulat (Salvamont Bran) vezetője telefonon elmondta: a három magyar (két férfi és egy nő) valóban lavinába került szombaton, de saját erejükből vergődtek ki a hótakaró alól, és saját lábukon jutottak le a magasabb helyekről, így jutva el a Zanoaga-tisztásnál található menedékházig. Útközben találkoztak a keresésükre kivezényelt hegyi mentőkkel.
Mint a mentőcsapat vezetője elmondta, hiába keresték a turistákat a hegység más különböző pontjain, ők saját maguk jutottak biztonságos helyre.
Szerencséjük volt, mert jó felszereléssel rendelkeztek - mondta, közölve azt is, hogy mindhárman épek és egészségesek. A hegyi mentők információi szerint a három magyar még szerdán indult el a Brassó melletti Négyfaluból (Sacele) a 2506 méter magas Omu-csúcs felé, amely a Bucsecs-hegység legmagasabb csúcsa Brassó megye és Prahova megye határán (ez Romániában a kilencedik legmagasabb hegycsúcs). Annak ellenére szánták rá magukat az útra, hogy figyelmeztették őket a veszélyekre.
fotó: GoogleMaps
Szombaton a turisták állítólag rendkívül veszélyes körzetbe merészkedtek, a 2422 méter magasan fekvő Scara csúcsról folytatva útjukat, később történt a hócsuszamlás. A hírközlő eszközök jelentése szerint azonban sikerült kijutniuk a hótakaró alól, és telefonon segítséget kértek az országos hegyi mentők diszpécser szolgálatától.
Szombaton és vasárnap délelőtt is még helikopterekkel keresték őket, a mentők rá is találtak három turistára, de utóbb kiderült, hogy nem ők voltak a segélykérők. A három magyarországival nem volt kapcsolatuk, mert időközben lemerültek mobiltelefonjaik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


