Bahreinben többszáz tüntető alkot élőláncot
Hét embert lelőttek: se ki-se be a parlamentből Manámában
Többszáz kormányellenes tüntető körülzárta hétfőn Manámában a bahreini parlament épületét.
2011.02.28 11:39MTIA tiltakozók élő láncot alkotva megakadályozták, hogy ülést tartson az uralkodó által kinevezett 40 tagból álló felsőház.
Két hete rendszerellenes tüntetések kezdődtek a Perzsa-öböl menti arab királyságban, amelynek hatására az országot irányító szunnita dinasztia kénytelen volt engedményeket tenni; szabadon engedtek több bebörtönzött síita ellenzékit. Emellett az uralkodó, Hamad bin Isza al-Kalifa sejk átalakította a kormányt, és a hét végén megbízta fiát, Szalman herceget azzal, hogy folytasson párbeszédet a síita ellenzékkel.
Bahrein fővárosában, Manámában vasárnap is több ezren tüntettek a dinasztia ellen; a rendőrség nem avatkozott közbe. A zászlókat lengető felvonulók azt kiabálták, hogy a nép a rendszer bukását akarja. Később sátortábort vertek a tiltakozások központjának számító Gyöngy téren.
A rendőrök nem léptek közbe, láthatólag visszavonták őket Manáma utcáiról, miután a tiltakozó mozgalom kezdetén hét embert lelőttek. A hatósági erőszak miatt lemondtak mandátumukról a parlament síita képviselői. Az ország lakosságának többségét ez a felekezet adja, miközben az uralkodó osztály szunnitákból áll.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


