A kormány távozását követeli az ellenzék
Bahrein: a hadsereg kivonul a fővárosból
A bahreini kormány lemondását és a fegyveres erők Manama utcáiról való visszavonását követelte szombaton az öböl menti arab monarchia síita ellenzékének egyik vezetője, válaszul a trónörökös által előzőleg kilátásba helyezett tárgyalásokra. Nem sokkal ezt követően a hadsereg egységei elhagyták a korábbi tiltakozások helyszínét, a Gyöngy teret, de a rendőrség megakadályozta, hogy a tiltakozók visszatérjenek oda.
2011.02.19 13:50MTI"Ahhoz hogy számításba jöhessen a párbeszéd, a kormánynak le kell mondania és a hadseregnek vissza kell vonulnia az utcákról" - jelentette ki Abdel Dzsalil Halil Ibrahim, a bahreini síita ellenzék legnagyobb erejének, a Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetségének (Wefaq) frakcióvezetője.
"A párbeszéd hangja helyett (egyelőre) a fegyverekét halljuk" - tette hozzá, utalásként arra, hogy a katonaság péntek este a fővárosban tüntető tömegbe lőtt, 95 embert megsebesítve, akik közül "hárman a klinikai halál állapotában vannak".
A katonák és rendőrök a közben nyitottak tüzet éles lőszerrel a tömegre, miközben Szalman bin Hamad al-Kalifa, az ország trónörököse televíziós üzenetében párbeszédet ajánlott a tüntetések élére állt ellenzéknek, ha helyreállítják a nyugalmat.
A parlamentből csütörtökön kivonult ellenzéki Wefaq tömb egy másik képviselője azt is leszögezte, hogy a hatóságoknak "el kell fogadniuk az alkotmányos monarchia koncepcióját", s "az átmeneti kormánynak nem lehet tagja a jelenlegi védelmi és belügyminiszter".
Csütörtök hajnalban a rohamrendőrség számolta fel a tüntetőknek a manamai Gyöngy téren felütött sátortáborát, négy személyt megölt és 231-et megsebesített. A főként síita tüntetők szándéka láthatóan ugyanaz volt, mint a Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt megbuktatóké, akik a kairói Tahrír-téren alakították ki támaszpontjukat.
A hadsereg egységei egyébként nem csak a Gyöngy térről vonultak ki szombaton: egy név nélkül nyilatkozó bahreini illetékes szerint a fővárost, Manamát is elhagyják, s ezentúl a fővárosban a rendőrség biztosítja majd a nyugalom megőrzését. A Facebookon máris megjelentek a felhívások, hogy délután a tüntetők újra indítsanak tiltakozó menetet a térre. Ám "előőrseiket" a rendőrség alakulatai fogadták, s könnygáz-gránátokkal, gumibotokkal akadályozták meg, hogy a tér ismét az ellenzék birtokába kerüljön.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


