Megjelentek a fosztogatók
Új-zélandi földrengés - Emelkedett a halálos áldozatok száma
Emelkedett az Új-Zélandot kedden megrázó nagy erejű földrengés halálos áldozatainak száma, a szombaton nyilvánosságra hozott adatok szerint legkevesebb 123-an haltak meg a természeti csapásban.
2011.02.26 09:08MTIA szigetország hatóságainak jelentése szerint a romok átkutatása továbbra is folyik, de már kevés a remény arra, hogy túlélőkre bukkanjanak. Legutóbb szerda délután került elő élve egy nő.
A halálos áldozatok száma nagy valószínűséggel korántsem a végleges, mert nagyjából 200 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván.
Húsz ország állampolgárai vesztették életüket a Christchurch városát ért katasztrófában. Új-zélandiak mellett főként ázsiai - japán, kínai, indiai és tajvani - áldozatai vannak a földrengésnek.
Törmelékektől ellepett, megrongálódott személyautóra virágcsokrot tettek gyászolók a természeti katasztrófa egyik áldozatának emlékére Christchurchben. (fotó: MTI)
Bob Parker polgármester közölte, hogy 340 megrongálódott épületet le kell bontani a város keleti részében, amelyet leginkább sújtott a katasztrófa. Közben újabb 200 rendőr érkezett Christchurchbe, hogy segítsenek kollégáiknak a közrend fenntartásában, egyebek között a zavarosban halászó fosztogatók elleni fellépésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


