Martonyi mérföldkőnek nevezte
A polgárok is kezdeményezhetnek európai törvényeket
Aláírták az Európai Parlamentben azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok állampolgárai is kezdeményezhessenek uniós jogszabályalkotást vagy módosítást. A határozat egyik aláírója Martonyi János külügyminiszter volt, aki mérföldkőnek nevezte a rendeletet.
2011.02.17 07:54MR1- KossuthEgymillió aláíró legalább hét tagállamból. Ez a feltétele annak,, hogy az uniós állampolgárok jogszabályalkotást, vagy módosítást kezdeményezhessenek. További feltétel, hogy tagállamonként legalább hétszázötvenszer annyian legyenek az aláírók, mint, ahány európai parlamenti képviselője van az adott tagállamnak.
Az európai polgári kezdeményezés részletes szabályairól szóló rendelet ünnepélyes aláírása előtt Martonyi János külügyminiszter azt mondta, ez a határozat párbeszédet hoz létre az uniós polgárok és az intézmények között.
"Nagyon fontos, hogy a polgárok csak olyan kérdésekben kezdeményezhetnek jogszabályt, jogalkotást, amely kérdések egyébként az Unió hatáskörébe tartoznak. De önmagában véve az a tény, hogy ezt követően a bizottság köteles ezzel a témával foglalkozni, ez azt jelenti, hogy mégis csak van közvetlen kapcsolat az európai polgárok és az európai intézmények között" - mondta Martonyi János.
Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke a rendelet másik aláírója méltatta a spanyol, a belga és a magyar elnökség tevékenységét. Mint mondta, a polgári kezdeményezés intézménye betölti a hézagot az Európai Parlament és a lakosság között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


