Ven Csia-pao áll a tárgyalás elébe
A dalai láma kész találkozni a kínai elnökkel
A dalai láma hajlandó találkozni kínai vezetőkkel, beleértve Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnököt is, ha "konkrét jelzéseket" kap arról, hogy Peking kész a párbeszédre.
2008.03.20 11:04MTIA tibetiek indiai emigrációban élő szellemi vezetője csütörtöki sajtóértekezletén közölte, hogy Pekingben csak "valódi, kézzelfogható fejlemény" esetén találkozna kínai vezetőkkel, máshol azonban bármikor. Hozzátette, hogy mindig is kész volt találkozni a kínai tisztségviselőkkel, különösen Hu Csin-tao elnökkel, és hajlandó akár Pekingbe is elutazni, de elismerte: jelen pillanatban ez nem volna célszerű.
"Ha azonban konkrét jelzések érkeznek, akkor boldogan kész vagyok (a találkozóra) a mostani válság után néhány héttel vagy hónappal" - fejtegette. Kitért arra is, attól tart, hogy a tibeti tüntetések elfojtása számos áldozatot követelt. "A pontos számokat nem ismerjük. Egyesek hat, mások száz halottról beszélnek. Valóban aggaszt, hogy sok volt az áldozat" - mondta. Kína csütörtökön "nem teljesen helytállónak" nevezte, és cáfolta a dalai lámának tett új tárgyalási ajánlatáról szóló híreket.
Előző nap a brit miniszterelnök számolt be arról kínai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésére hivatkozva, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő kész a párbeszédre a dalai lámával. A pekingi külügyminisztérium szóvivője azonban leszögezte: nincs semmiféle új kezdeményezés. A kínai miniszterelnök az említett beszélgetésen csak a kormány régi álláspontját erősítette meg, miszerint a dalai lámának le kell mondania a tibeti függetlenség követeléséről, és "be kell szüntetnie minden szeparatista tevékenységet".
Kína csak ezen feltételek teljesülése esetén hajlandó a párbeszédre. A tibeti zavargások, amelyeket a dalai láma előre megtervezett és irányított, valamint a tibeti emigránsok világszerte tartott tüntetései azonban világosan megmutatták, hogy Tibet legfőbb vallási vezetője nem adta fel függetlenségi álláspontját - mondta a szóvivő. A dalai láma a Peking felé tett nyitási gesztusként szerdán a párbeszéd felújítását ajánlotta a kínai vezetésnek, és ennek előmozdításához a nemzetközi közösség támogatását kérte.
Megerősítette egyúttal, hogy az erőszakmentes megoldás híve, és nem törekszik Tibet függetlenségére. A kínai hatóságok szerint a dalai láma szervezte meg a tibeti tüntetéseket az emigráns tibeti kormány székhelyéről, az észak-indiai Dharamszalából, hogy szabotálja az augusztusi pekingi olimpiát. A pekingi külügyi szóvivő szerdán politikai menekültnek nevezte a tibetiek szellemi vezetőjét, aki a vallás leple alatt Kína szétszakításán mesterkedik.
A kínai hivatalos adatok szerint 13 halottjuk volt az utóbbi napok erőszakcselekményeinek, az emigráns tibeti kormány azonban mintegy százra teszi a halálos áldozatok számát, míg más száműzetésben élő tibetiek szerint a Tibetben és Kína más területein lezajlott tüntetésekben több százan veszítették életüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


