Medvegyev szigorúbb ellenőrzést követelt
Robbanás Domogyedovón - Putyin: "a megtorlás elkerülhetetlen"
Megtorlást ígért kedden Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfőn elkövetett, s 35 ember - köztük legalább egy tucat külföldi - életét kioltó öngyilkos merényletért, Dmitrij Medvegyev elnök pedig szigorúbb ellenőrzést követelt a légikikötőktől.
2011.01.25 21:58MTI"A megtorlás elkerülhetetlen" - mondta Putyin, de határozott hangvételű nyilatkozatából nem derült ki, hogy mely személyeken, s miként akarja megtorolni a hétfői mészárlást. Eddig egy csoport sem vállalta magára a merényletet, a gyanú azonban a csecsen szélsőségesekre terelődött, akik ellen Putyin még elnökként véres háborút vívott.
Az NTV orosz tévécsatornán fényképet mutattak az állítólagos elkövető - egy harmincas éveiben járó férfi - fejéről, az azonosítás azonban a DNS-teszt elvégzéséig és kiértékeléséig várat magára.
Hivatalos közlés szerint a halálos áldozatok között 12 külföldit azonosítottak kedd reggelig: egy-egy németet, olaszt, franciát, szlovákot, szerbet, magyar állampolgársággal is rendelkező brit állampolgárt, valamint három tádzsikot, két moldovait, egy üzbéget.
Az osztrák külügyminisztérium bejelentette, hogy osztrák áldozata is van a merényletnek. Az orosz egészségügyi minisztérium szerint a 110 kórházban kezelt sérült közül kedden délután életveszélyes állapotban hét, súlyos állapotban 39 ember volt. Az orvosok délelőtt derűlátóan nyilatkoztak a sérültek állapotáról, s úgy vélték, remélhetőleg nem fog növekedni a halálos áldozatok száma - jelentette Horváth Júlia, az MTI moszkvai tudósítója.
A robbantás színhelyén egyre több virágot helyeznek el, a moszkvaiak közül nagyon sokan elmentek vért adni. A moszkvai önkormányzat felkészült a segélyek kifizetésére: a halálos áldozatok családjait különböző forrásokból egyenként hárommillió rubellel segítik meg. A könnyebben sérültek egy, a közepesen súlyos sérüléseket szenvedettek másfél millió rubel segélyben részesülnek.
(fotó: MTI)
Ellentmondásosak a szemtanúk vallomásai: egyikük például elmondta, hogy látta, amint egy földig érő fekete lepelbe burkolt asszony kezében lévő csomag felrobban. A videokamerák tanúsága szerint azonban férfi volt az elkövető.
Értesülések szerint a titkosszolgálatoknak volt információjuk egy készülő merényletről, s az orosz lapok beszámolóiból az derül ki, hogy a szélsőségesek ellen kiterjedt titkos háború is folyik. A szolgálatok tudtak arról, hogy merénylet készül, de úgy tudták, az elkövető egy sahidka - öngyilkos merénylő nő - lesz.
Az Interfax hírügynökség meg nem nevezett forrásai szerint a megelőzés egyik fő eszköze a potenciális sahidkák - harcban elesett szélsőségesek feleségei, rokonai - megfigyelése, mert Moszkvában eddig szinte minden ilyen terrorakció elkövetője nő volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


