Letartóztatták a feltételezett kémeket
Egyiptom: turistákra vadászhatott az Izraelnek kémkedő négy férfi
Letartóztattak négy férfit Egyiptomban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Izraelnek kémkedtek és turisták elrablását tervezték, hogy ártsanak az egyiptomi gazdaságnak.
2010.12.20 13:40MTIAz egyiptomi állampolgárságú gyanúsítottak Egyiptomban, Nagy-Britanniában, Izraelben és a Gázai-övezetben is irodákat tartottak fenn, állítólag abból a célból, hogy különböző tisztségviselők telefonbeszélgetéseit lehallgassák, illetve, hogy információkat gyűjtsenek a Sínai-félszigetre látogató kínai és japán turistákról.
A hatóságok szerint a letartóztatott férfiak az információkat izraeli ügynököknek továbbították, akik összehangolták a turisták elrablását, hogy így kárt okozzanak az élénk egyiptomi turizmusnak. Izrael állítása szerint nem tudott az ügyről, jelenleg a vádakat tanulmányozzák.
A gyanúsítottak már május óta őrizetben vannak, és részletes vallomásokat tettek az ügyről. Az egyiptomi hatóságok már az Interpol figyelmét is felhívták arra a két izraeli ügynökre, akiknek a kémek az információkat szállították.
Egyiptom az arab országok közül elsőként írt alá békeszerződést Izraellel 1979-ben, de a viszonyuk azóta is hűvös, és Egyiptomban rendszeresen ítélnek el embereket a zsidó államnak való kémkedés vádjával.
Kapcsolódó írások:
- Ellenőrizhetetlenebbé válhat a titkos információgyűjtés
- Elárulták a nyáron Amerikában leleplezett orosz kémeket
- Már a grúz spájzban voltak az orosz kémek - lebuktak
- Százmilliókat költöttek túlórákra az NBH-nál
- Kémek a cseh hadseregben
- Obama tudott a kémekről, mikor praclizott Medvegyevvel
- Az öreg brit kémek képtelenek használni az Internetet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


