Leállt a légi- és a közúti közlekedés is
A teljes Athén lebénult a sztrájkok miatt
Szerdán gyakorlatilag megbénult az élet Athénban a munkabeszüntetések miatt: leállt a légi és a közúti közlekedés, nem járnak a kompok sem, zárva tartanak a közhivatalok, az iskolák.
2010.12.15 11:13MTICsatlakoztak a sztrájkhoz a banki alkalmazottak, az orvosok, a 11 millió lakosú országot árammal ellátó állami villamos művek dolgozói és a taxisok is.
A dolgozók a kormány megszorító intézkedései miatt, főként az állami szférában várható bércsökkentés, illetve a bérek maximalizálása miatt vonultak az utcára. Az idén immár hetedszer tartanak 24 órás demonstrációt.
A görög állami vállalatoknál dolgozók 89 százaléka számíthat arra, hogy 10 százalékkal csökken a bére, mert havi fizetésük - a prémiumokkal együtt - meghaladta az 1.800 eurót.
Ugyanakkor a kormányzat havi négyezer euróban maximalizálta a bruttó béreket. A pénzügyminisztérium számításai szerint például az Athén-Pireusz állami vasúttársaság 1.082 dolgozója évente átlagosan 56.554 eurót keres, a háromszorosát annak, mint amennyit egy magánvállalatnál kapnak az emberek. Ennek a vállalatnak a dolgozói üzemeltetik a Pireuszt Kifisia városával összekötő egyetlen vasútvonalat.
Ugyancsak a pénzügyminisztérium tette közzé, hogy a tizenegy leggazdaságtalanabbul működő görög állami vállalat tavaly összesítve 1,5 milliárd euró bevétel mellett 1,7 milliárd veszteséget könyvelt el, a bérköltségek 1,2 milliárd eurót tettek ki, és a bevételek 78 százaléka ment el fizetésekre.
Kapcsolódó írások:
- Összecsapás Athénban diákok és rendőrök között
- Hulladékba fullad Athén a szemétszállítók sztrájkja miatt
- Pánikot okoznak Athénban a levélbombák?
- Athénban meggyilkoltak egy újságírót
- Athén pert fontolgat amerikai bankok ellen
- Kép és videó: gyújtogatásba kezdett a feldühödött athéni tömeg - halálos áldozatok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


