Szélsőbaloldali városi gerillák gyilkolhattak
Athénban meggyilkoltak egy újságírót
A görög rendőrség szerint szélsőbaloldali városi gerillák öltek meg egy újságírót Athén egyik délkeleti negyedében hétfő kora reggel.
2010.07.19 17:45MTISzemtanúk szerint a támadók hárman vagy négyen lehettek. Egyikük a kaputelefonon azt közölte az áldozattal, hogy jöjjön ki, mert éppen ellopták az autóját. Az utcára kilépő újságíróra a tettesek azonnal golyózáport zúdítottak, majd egy gépkocsival elmenekültek. A rendőrök mintegy húsz töltényhüvelyt találtak a helyszínen, a közelben pedig egy kigyulladt autóra bukkantak, és vizsgálják, ezt használták-e az elkövetők a meneküléshez.
A 37 éves újságíró, Szókratisz Gioliasz a Thema FM nevű athéni kereskedelmi rádió vezetője volt, és rendszeresen írt egy botrányokkal is gyakran foglalkozó hírblogra, a Troktikóra.
A bűnüldöző szervek több szálon indították el a nyomozást a tettesek kézre kerítésére. Nem tartják kizártnak, hogy a Forradalmárok Szektája nevű anarchista csoport tagjai hajtották végre a merényletet. Ezt igazolták a szakértők első jelentései is, ugyanis a rendrőségi közlemény szerint "a ballisztikai vizsgálat kimutatta, hogy a hétfői támadásban használt fegyvereket ... használták olyan támadásokban, amelyekért a Forradalmárok Szektája vállata a felelősséget".
A Thema FM rádió vezetőjének meggyilkolásáért egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget. Görögországban legutóbb több mint húsz éve öltek meg újságírót.
A Délkelet-európai Média Szervezet (SEEMO) mélységesen elítélte Gioliasz meggyilkolását, és kérte a görög hatóságokat és a rendőrséget, hogy tegyenek meg mindent az ügy teljes kivizsgálása és a tettesek bíróság elé állítása érdekében. Oliver Vujovic, a SEEMO főtitkára a történtek kapcsán az újságírás egy újabb fekete napjáról beszélt, és részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak és kollégáinak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


