Hatan haltak meg
Beszivárgó katona lőtte halomra a gyakorlatozó amerikaiakat
Az amerikai katonák ellen hétfőn elkövetett kelet-afganisztáni merényletet egy olyan afgán férfi hajtotta végre, aki résztvevője volt a katonák által vezetett határrendőri kiképzésnek - közölték kedden afgán és amerikai illetékesek.
2010.11.30 12:41MTIA támadó egy Nangarhar tartománybeli kiképzőponton, gyakorlatozás közben követte el tettét. Az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) közlése szerint a férfi helyi illetőségű volt, és néhány napja vett részt a kiképzésben.
Egy hónap óta ez volt a külföldi katonákat érő legsúlyosabb támadás. Az észak-atlanti szervezet tájékoztatása szerint a merénylővel végeztek a kialakult tűzpárbajban.
Az elmúlt hónapokban számos olyan eset történt, amikor a nemzetközi erők katonáira az afgán fegyveres erők tényleges tagja vagy egyenruháját viselő lázadó támadott.
A hasonló incidensek jelentősen megnehezítik a NATO dolgát, amely azt a feladatot tűzte maga elé, hogy az afgán hadsereg és rendőrség állományának kiképzésével 2014 végére képessé teszi az országot saját biztonságának megteremtésére.

A hat újabb áldozattal 668-ra nőtt az idén Afganisztánban megölt külföldi katonák száma. Több mint kétharmaduk amerikai volt. A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő keretében mintegy 150 ezer katona szolgál, több mint kétharmaduk szintén amerikai.
Az afgán rendőrség létszáma tavaly 27 százalékkal nőtt, és elérte a 125 ezret. A hadsereg esetében 42 százalék és 138 ezer fő a két adat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


