A védelmi miniszter beszélte le
Jones tiszteletes megerősítette: nem fog koránt égetni
Terry Jones gainesville-i tiszteletes pénteken az ABC televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy nem fog koránt égetni szeptember 11-én.
2010.09.10 15:38MTIJones csütörtökön még kilátásba helyezte, hogy mégis felgyújt 200 muszlim szent könyvet, miután kiderült, hogy várakozásaival ellentétben a New York-i iszlám központ kezdeményezői nem egyeztek bele, hogy elköltöztessék projektjüket a Ground Zero közeléből. "Jelenleg az a szándékunk, hogy ne tegyük meg" - jelentette ki a koránégetésről a lelkipásztor.
Jones először júliusban hirdette meg, hogy koránégetéssel fog demonstrálni az iszlám szélsőségesek ellen. Elhatározását az Egyesült Államok és a világ számos vezetője bírálta. A terv heves tiltakozást váltott ki több muszlim országban. A pap csütörtökön azután állt el a tervétől, hogy felhívta őt Robert Gates védelmi miniszter és hogy megbeszélést folytatott Mohammed Musri orlandói imámmal. Az utóbbi megbeszélésen elhangzottakkal kapcsolatban annak részvevői pénteken is homlokegyenest ellenkező nyilatkozatokat tettek.
Terry Jones ismételten és tanúkra hivatkozva azt állította: Musri biztosította őt arról, hogy a New York-i leendő iszlám központ imámja, Faisal Abdul Rauf kész a megállapodásra és megbeszélésre várja őt szombaton.
Musri ezzel szemben megismételte azt az álláspontját, miszerint ő csak a New York-i találkozó megszervezésére vállalkozott, s hogy elmondta Jonesnak: nincs befolyása az iszlám közösségi központ építésére.
A megállapodás tényét Rauf imám is cáfolta. Jones a maga észéről megerősítette, hogy továbbra is New Yorkba készül.
Terry Jones
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


