Felrobbant a klíma
Négy csecsemő elhunyt - tűz egy romániai szülészeten
Újabb csecsemő halt meg a bukaresti Giulesti nőgyógyászati és szülészeti kórházban történt robbanás következtében, s ezzel négy emelkedett a halálos áldozatok száma - jelentették be kedden Bukarestben.
2010.08.17 15:19manna.roA hétfőn este történt robbanás nyomán három újszülött vesztette életét a helyszínen, a negyedik csecsemőt átszállították egy másik kórházba, de később ő is belehalt sérüléseibe. Jelenleg még további két csecsemő állapota válságos az összesen tizenegy megsérült újszülött közül. Az első feltételezések szerint a robbanást okozó tűz a légkondicionáló berendezésben történt rövidzárlat nyomán keletkezett.
Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján nem kívánt feltételezésekbe bocsátkozni a tűz okairól, amíg nem ér véget az illetékes állami intézmények vizsgálódása. Az ügyészség ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást indított. A tárcavezető szerint a mostani baleset a román egészségügyi rendszer történetének egyik "legsötétebb tragédiája".
A miniszter szerint a baleset pillanatában a kórházban tartózkodó 113 személy kimenekítése gyorsan és kifogástalanul történt. A tárcavezető ugyanakkor a tragédiáért felelősök megbüntetését helyezte kilátásba. A román egészségügyi rendszer szolgáltatásainak minősége az Európai Unióban a leggyengébbek közé tartozik.
Számos romániai kórház nem teljesíti az alapvető higiéniai követelményeket sem, ezért gyakran fordul elő, hogy a kórházi ellátásra szorult betegek újabb fertőző betegségeket kapnak el az egészségügyi intézményekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


