Beszólt a nácivadász
Vihar a náci bevonulás évfordulójára tervezett rigai megemlékezés kapcsán
Bírálta egy ismert nácivadász, hogy egy lett bíróság engedélyezte a lettországi náci bevonulás évfordulójára tervezett emlékmenetet. A testület döntését a lett kormány is helytelenítette.
2010.06.30 18:39MTIEfraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője bírálta, hogy egy rigai bíróság engedélyezte a július 1-jei menetet a Szabadság-emlékműhöz.
"Riga náci megszállásának évfordulóját megünnepelni nem más, mint megünnepelni mindazoknak - elsősorban zsidóknak, de kommunistáknak, cigányoknak és szellemi fogyatékosoknak is - a lemészárlását, akik a nácik áldozatai voltak" - fogalmazott közleményében Efraim Zuroff.
A LETA lett hírügynökség jelentése szerint a kerületi bíróság felülbírálta a rigai városi tanács döntését, amely nem engedélyezte a megemlékezést. Valdis Dombrovskis kormányfő és külügyminisztere, Aivis Ronis közös közleményében úgy vélte: "a véleménynyilvánítás szabadságát nem szabad náci propaganda terjesztésére felhasználni". "Hitler és Sztálin nézeteinek terjesztése népünk és államunk megalázása" - szögezte le a lett kormány nevében a két politikus.
A náci csapatok a Vörös Hadsereg kiűzése után, 1941. július 1-jén vonultak be Rigába. A német megszállást követően rövidesen megkezdődött a zsidók tömeges kiirtása. A németek bevonulását egy éven át tartó szovjet megszállás előzte meg, amelynek során Lettországot erővel beolvasztották a Szovjetunióba és tízezreket deportáltak Szibériába. A lakosság már csak emiatt is üdvözölte a német csapatokat.
Kapcsolódó írások:
- Bíróság elé áll a náci filmek vetítője
- Náci propagandafilm vetítését akadályozta meg a rendőrség
- Fico: Magyarország exportálja a barna pestist
- Keményen lenácizták Magyarországot a szlovák parlamentben- az MKP elhagyta a termet
- Kábító múlt a XXI. Században, avagy tiltsák be az Alice csodaországban-t
- Maoista lázadók felrobbantottak egy autóbuszt Indiában - rengeteg a halott
- Wifi-kompatibilis dupla HD-felvevő és Blu-ray kombinációja a nappaliban
- Eufóriát okozó köhögéscsillapítót vedelnek az amerikai fiatalok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


