Bugár várja az első gesztust
Iveta Radicová két hetet kapott a kormányalakításra
Szlovákiában két hétnél rövidebb idő alatt szeretné összeállítani koalíciós kormányát a kabinet megalakításra felkért Iveta Radicová. Az eddigi ellenzék pártjaiból összeálló kormányban helyet kap a Híd-Most párt is, amelynek vezetője, Bugár Béla a magyar kormánytól várja az első gesztust.
2010.06.24 10:30MR1- KossuthA Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió alelnökét, Iveta Radicovát bízta meg kormányalakítással Ivan Gasparovic államfő. „Ma délelőtt visszaadta a kormányalakítási megbízást Robert Fico, a június 12-i szlovákiai parlamenti választás győztes pártjának elnöke. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió szerezte meg a második legtöbb szavazatot. Ezért másodszor ennek a pártnak a listavezetője, miniszterelnök-jelöltje, Iveta Radicová kapta a kormányalakítási megbízást.”
Az új kormány célja a szolgálat, az együttműködésen és a felelősségen alapuló kormányzati munka megteremtése - hangsúlyozta Radicová, aki bízik abban, hogy kormánya megalakításához nem lesz szüksége két hétre. A parlament alakuló ülése, július 8-a előtt megegyezünk - mondta. A formálódó szlovák jobbközép kormánykoalíció fő célja a hat százalékot is meghaladó költségvetési hiány növekedésének megállítása, a munkahelyteremtés, autópályák és gyorsforgalmi utak építése. A kisebbségpolitika területén nem sikerült teljes mértékben meggyőzni a partnereket, a magyarországi kisebbségi önkormányzatokhoz hasonló rendszert biztosító törvény nem került be a kormányprogramba.
„Ha csak azt fogadtuk volna el, hogy az elmúlt időszakban a szlovákiai kisebbségeket negatívan érintő összes törvényt megváltoztatjuk, akkor már meglenne a 2006-os status quo – mondta Bugár Béla, a Most-Híd vegyes párt elnöke. - De mi ettől jóval tovább mentünk.”
Bugár Béla a továbbiakban megerősítette: ha kap meghívót a Magyar Állandó Értekezlet legközelebbi ülésére, elmegy. Az első gesztust, a közeledést Magyarországtól várja.
A cikk Itt Folytatódik!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


