Lemondott a pedofilvádakkal illetett pap
Letette a reverendát a pedofíliával vádolt pap
Elhagyta a papi szolgálatot Pierino Gelmini olasz pap, miután azzal vádolták meg, hogy az általa vezetett drogrehabilitációs központban kezelt fiatalokat szexuálisan molesztált. Az atya nagy népszerűségnek örvend Olaszországban.
2008.03.02 19:51MTIA 83 éves Gelmini, aki ismert médiaszemélyiség Olaszországban, tagadja a vádat. Dél-Amerikából a hétvégén visszatérve újságírókkal közölte, hogy XVI. Benedek pápa jóváhagyta a kérését, hogy elhagyja a papi szolgálatot. Hozzátette: jobban tud védekezni a törvény előtt, ha nem marad a papi hivatásnál. A közép-olaszországi Terni város bírósága rövidesen dönt arról, hogy bíróság elé állítsák-e Pierino Gelminit, vagy lezárják az ügyet.
Négy férfi, akiket a Gelmini által vezetett egyik drogrehabilitációs központban kezeltek, tavaly augusztusban azzal vádolta meg Gelminit, hogy szexuálisan molesztálta őket. A katolikus pap ügyvédei szerint a férfiakat eltanácsolták a központból, és bosszúból vádolták be Gelminit.
Gelmini, akinek befolyásos politikai szövetségesei vannak Olaszországban, 1963-ban alapította meg a közép-olaszországi Umbria régióban az Incontro (Találkozás) nevű közösséget, amely kábítószerezők rehabilitációjával és a rászorultak támogatásával foglalkozik. A drogelvonó közösség tevékenységét a 70-80-as években nemcsak Olaszországon belül, de Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Thaiföldön is kiterjesztette.
2005-ben Gelmini 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepséges Silvio Berlusconi akkori kormányfő mondott beszédet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


