Aláírta az állampolgársági törvény módosítását
Hivatalos: Gasparovic szerint sem lehet valaki egyszerre szlovák és magyar
Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn aláírta a módosított állampolgársági törvényt.
2010.05.31 14:37MTIA pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Szlovákia ezt a jogszabályt az Országgyűlésnek a magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére válaszul fogadta el.
Pozsony szerint a magyar állampolgárságról szóló törvény, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot, nemzetbiztonsági kockázatot jelet Szlovákia számára. A szlovák jogszabály módosításával ezt szeretnék kiküszöbölni.
A szlovák állampolgársági törvény módosítását a három koalíciós párt és az ellenzéki kereszténydemokraták szavazták meg. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) elutasította.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd nem vettek részt a szavazáson. A módosított szlovák állampolgársági törvény július 17-én lép életbe.
A pozsonyi parlament 1992-ben, még a csehszlovák állam idején ezen a napon fogadta el a függetlenségi nyilatkozatot, amely az első hivatalos lépés volt az önálló Szlovákia megalakulásához.
Miroslav Lajcák külügyminiszter kijelentette, hogy a szlovákhoz hasonló állampolgársági törvénye jelenleg 11 európai államnak van, köztük a szomszédos Csehországnak, Ausztriának, illetve Szlovéniának.
Az MKP jelezte: mérlegeli, hogy a szlovák alkotmánybíróság elé viszi az ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


