Halálos fenyegetések a kutyatest miatt
Lefejelték előadás közben a Mohamed-karikatúra szerzőjét
Megtámadták Las Vilks svéd karikaturistát, aki 2007-ben felháborodást váltott ki a muzulmán világban egy Mohamedet kutyatesttel ábrázoló művével - közölte kedden az AP-vel az érintett.
2010.05.11 19:47MTIVilks egy egyetemen tartott előadást, amikor az első sorból felpattant egy férfi, hozzá ugrott és lefejelte. A karikaturistának csak a szemüvege tört el, sérülése nincs.
A rajzoló szerint az incidenst megelőzően egy körülbelül tizenöt fős csoport hangosan szidalmazta az előadóterem előtt.
A támadást követően ezek az emberek megpróbáltak berontani az előadóba, de a biztonsági őrök feltartóztatták őket.
Hírügynökségi jelentés szerint a svéd rendőrség két személyt őrizetbe vett. Vilks karikatúrája 2007 augusztusában jelent meg a Nerikes Allehande című öreblói újságban.
Többször is halálosan megfenyegették azóta.
Kapcsolódó írások:
- Három svéd lap leközölte a Mohamedet kutyatesttel ábrázoló karikatúrát
- Írországban egy karikaturista meggyilkolását tervezték Mohamed megsértése miatt
- A Mohamed-karikatúrák egyik alkotójának a házába hatolt be egy férfi - lelőttek a rendőrök
- A rettegett cár Mohamedet viselte a sisakján
- Új karikatúrakönyvet mutattak be Teheránban a holokausztról
- Kételkedik Mohamed próféta létezésében egy münsteri iszlámkutató
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


