Védekezés helyett a belbiztonság
Svájc nem készül háborúra
Svájc új katonai doktrínája a külföldi katonai támadás elleni védekezés helyett a belbiztonsági feladatokra összpontosítana - derült ki egy kiszivárgott tanulmányból, amelyet a kormány vitairatnak tekint.
2010.05.07 11:39MTIA Weltwoche című hetilap honlapjára csütörtökön felkerült dokumentum azt javasolja, hogy faragjanak le az új fegyverrendszerek kifejlesztésére fordítható pénzekből, továbbá csökkentsék a svájci hadsereg létszámát. A vitairat szerint a háborúra való felkészülés helyett a hadseregnek a belbiztonságra kell összpontosítania, például olyan nagyszabású eseményekre, mint a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság volt.
A védelmi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a dokumentumot a tárca szakértői készítették, és ezt a szokásos pénteki kormányülés vitatja meg, de nem volt hajlandó annak tartalmát kommentálni.
"A tanulmányt kiszivárogtatták a médiának, és így nem kommentáljuk" - nyilatkozott Sebastian Hüber.
A dokumentum kitér arra is, hogy amennyiben egy európai ország kérne segítséget, a hadsereg megfontolhatná, hogy például a kontinens külső határain végezzen járőrözést, légierejére támaszkodva. A semleges Svájc ugyan 1815 óta nem háborúzott, de Európa egyik legnagyobb hadseregét tudhatja magáénak, amit részben egy idegen ország általi lerohanásának rémképével indokolnak.
Ezt a második világháború alapozta meg, amikor az országot fasiszta hadseregek zárták körül. A nyolcmilliós lakosság minden férfi tagja hadköteles a 19. életévétől, és legalább 30 éves korig rendszeresen részt kell vennie a tartalékosok gyakorlatain.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


