A mártírokért álltak volna bosszút
Bombariadó Pittsburghben - elterelték a maratoni futás útvonalát
Pokolgépet találtak Pittsburghben vasárnap egy sportrendezvény mentén - a rendőrség változtatott a maratoni futóverseny finisének útvonalán.
2010.05.02 23:39MTIHatósági közlés szerint a robbanószerkezetet egy mikrohullámú sütőbe rejtették és azt követően találták meg, hogy az ötezer résztvevő élbolya éppen célegyenesbe ért. Ezután több háztömbnyi részt lezártak, a verseny útvonalát elterelték, a finist módosították a maratoni és félmaratoni táv végére érők számára.
A pokolgépet robottal hatástalanították, és pár órával később felszabadították a területet. A vasárnapi incidenst alig néhány órával előzte meg a New York-i szombat esti merényletkísérlet.
A Times Square-t és környékét kiürítették, miután egy terepjáróban pokolgépet találtak.
Egy iszlamista honlap szerint a kísérlet mögött a pakisztáni tálibok állnak, két al-Kaida-vezető és több muszlim "mártír" megölését akarták megbosszulni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


