Mélységesen sajnálja
Negyvenöt év után feltételes szabadlábon Malcolm X gyilkosa
Negyvenöt börtönben eltöltött év után kedden feltételesen szabadlábra helyezték New Yorkban Malcolm X afroamerikai polgárjogi vezető gyilkosát.
2010.04.28 10:47MTIThomas Haganon kívül annak idején még két embert letartóztattak az 1965 februárjában elkövetett merénylet miatt. Malcolm X éppen a harlemi Audubon Ballroomban készült beszédet mondani, amikor lelőtték. Hagan azt vallotta, hogy egyike volt annak a három merénylőnek, aki tüzet nyitott a polgárjogi vezetőre, de nem az a két ember volt a társa, akit vele együtt elítéltek. (Az illetőknek később sikerült is tisztázniuk magukat, és a nyolcvanas években feltételes szabadlábra helyezték őket.)
A 69 esztendős Hagan, aki a börtönben töltött évtizedek alatt társadalomtudományi diplomát szerzett, többször is kijelentette, hogy sajnálja tettét. Mint 2008-as bírósági beadványában írta: fiatalon cselekedett, a hirtelen harag és a vallási vezetők iránti lojalitás vezérelte. Malcolm X ugyanis 1964-ben szakított annak az Iszlám Nemzet (Nation of Islam) elnevezésű fekete muzulmán vallási mozgalomnak a vezetőségével, amelynek korábban nagy hatású vezérszónoka és szóvivője volt.
A merénylő a hatvanas években lépett be a radikális szervezetbe. Múlt hónapban a szabadulása ügyében eljáró tanács előtt azt állította, hogy ma már sokkal jobban érti a mozgalmak belső dinamikáját, tudja, hogy milyen konfliktusok alakulhatnak ki, ezért mélységesen sajnálja, hogy belekeveredett az egészbe.
Hagan az utóbbi 22 évben heti öt napot börtönön kívüli munkával töltött fedélnélküliek között, és ezeken a napokon brooklyni otthonában aludhatott. Tizenhat hiábavaló próbálkozás után sikerült elérnie, hogy beadványának eleget téve feltételesen szabadlábra helyezzék. A Malcolm X emlékét ápoló szervezetek eltérően foglaltak állást Hogan kiengedéséről.
A néhai özvegye által alapított Malcolm X & Dr. Betty Shabazz Emlékhely és Oktatási Központ vezetője azt mondta, nem az ő dolguk, hogy ítélkezzenek, Hagan sorsáról az ország törvényei alapján kell dönteni. Egy másik csoport, a Malcolm X Emlékbizottság ellenben bírálta a szabadlábra helyezést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


