Nincsenek élő tanúk
SS-tetoválás lehetett a náci bűnös karján
Egy szakértő szerint lehetséges, hogy a háborús bűnök miatt Németországban perbe fogott John Demjanjuk karján az SS tagjait megkülönböztető tetoválás volt, amelyet utóbb eltávolítottak.
2010.04.20 16:25MTIErre utal Demjanjuk bal felső karján egy ovális alakú heg, amely annak a tetoválásának az eltávolításakor keletkezhetett, amelyet a vércsoport azonosítása céljából viseltek az SS tagjai - jelentette ki egy német nyugalmazott törvényszéki szakértő kedden a müncheni bíróság előtt.
Wolfgang Eisenmenger szerint a felső karon, a hónalj közelében lévő egy centiméternyi átmérőjű heg "kékeszöld elszíneződést" mutat. Ennek alapján feltételezhető, hogy esetleg tetoválást távolítottak el a vádlott bőréről. Eisenmengernek azt is véleményeznie kellett, vajon a Sobibórban meggyilkoltak testi vagy lelki szenvedése meghaladta-e a "megölésükhöz szükséges mértéket".
A szakértő szerint a négy, egyenként 16 négyzetméternyi gázkamra, amelybe minden alkalommal egyenként 80 embert zsúfoltak be, "emberi mértékkel szinte felfoghatatlan" szenvedést jelentett az áldozatoknak. Az ukrán származású Demjanjukot azzal vádolják, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legalább 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Közvetlen, élő tanúk nincsenek ellene.
A per szerdán folytatódik, Hans Robert Richthof meghallgatásával. Az egykori bíró elnökölt az 1960-as években Hagenben lezajlott úgynevezett Sobibór-perben, amelyben 12 SS-katona állt a bíróság előtt.
Ha beigazolódik Demjanjuk bűnössége, akár 15 évig terjedhető börtönbüntetésre ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


