791 halálos áldozat
Fiú lett az első újszülött a földrengés után Kínában
Megszülettek az első csecsemők a csinghaji nagy erejű földrengés leginkább károsult területén felállított átmenti sátrakban - jelentette a helyszínről pénteken a kínai média.
2010.04.16 09:05MTIA Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint az első újszülött reményteli sírása szerda délután 4 óra 28 perckor hangzott fel Jüsu (Yushu) prefektúra Kjeku (Gyegu) városának frissen felállított egészségügyi sátrában.
A 38 éves Bora nevű várandós tibeti asszonyra délután 3 órakor találták rá egy, a városban felállított sátorban, és azt követően szállították az elsősegélynyújtó helyre. A szülés megindult, de az asszonynak a félelemtől és a megrázkódtatástól nem voltak tolófájásai - számolt be a történtekről a csinghaji katonai kórház vezetője, hozzátéve, hogy a körülményekre jellemző, hogy orvosi műszerekben, eszközökben és gyógyszerekben is hiány van.
4 óra 10 perckor behívták az asszony 45 éves férjét, hogy nyugtassa meg a feleségét, majd 18 perc múlva már felkiáltottak: "fiú"!
A hírt a sátor előtt várakozók tapssal fogadták. A házaspár második gyermeke 3 kilóval született. További két csecsemő született a Jüsu népi kórház előtti sátrakban, közvetlenül a földrengést követő éjszakán.
Az egyik, most ismét szülő édesanyja elmondta, hogy első gyerekének 2008. május 12-én, a szecsuani földrengés napján adott életet.
A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földmozgást követő éjszakáját negyven ember töltötte a már említett kjekui népi kórház udvarán felállított sátrakban, a 260 fős személyzet teljes létszámmal dolgozik a sérültek ellátásán. A kórház épülete megrongálódott, ezért - és mert tartanak az utórengésektől - nem merik annak helyiségeit igénybe venni. Az egyszerűbb vizsgálatokhoz szükséges eszközöket, berendezéseket buszokban helyezték el. Az állapotokra jellemző, hogy az orvosok és a nővérek nagy része meleg étel nélkül látja el feladatát. A földrengés sérültjeinek százait szállították a 800 kilométerre lévő tartományi fővárosba Hsziningbe (Xining), valamint a szomszédos Szecsuan és Gansz (Gansu) tartományok székhelyének kórházaiba.
Csütörtöki jelentés szerint az egészségügyi minisztérium közel hatszáz egészségügyi dolgozót, nagy mennyiségű vért és felszerelést küldött a katasztrófa sújtotta térségbe. A legfrissebb jelentések szerint a szerdai földrengésnek 791 halálos áldozata van, és 294 embert tartanak eltűntként nyilván. A sérültek száma 11 486, közülük 1176 súlyos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


