Törvényes az új koalíció?
Janukovics új választásokat kiírását helyezte kilátásba
Az ukrán elnök új parlamenti választások kiírását helyezte kilátásba, ha az alkotmánybíróság kétségbe vonja az új koalíció törvényességét - jelentette be a kijevi államfői hivatal kedden.
2010.03.30 09:09MTIAz ukrán parlament a hónap elején hagyta jóvá azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az egyes pártok parlamenti képviselői kiválhatnak pártjukbólés csatlakozhatnak a kormánykoalícióhoz, amelyben a Viktor Janukovics elnök vezette Régiók Pártja a fő erő.
Két kisebb parlamenti párt alkotmánysértőnek nevezte a törvénymódosítást. Az erről szóló keresetüket benyújtották az alkotmánybíróságnak, amely most alakítja ki álláspontját a dokumentumban foglaltakról.
Az államfői hivatal közleménye hangsúlyozza: Janukovics sohasem sérti meg az alkotmányt, és mindig a törvényeknek megfelelően cselekszik. Célja, hogy a társadalom is megszokja azt az új helyzetet, amelyben a hatalom nem sérti meg a törvényeket, és tiszteletben tartja az alkotmányt.
A közlemény szerint Janukovics mindig élesen bírálta az előző hatalom alkotmányba ütköző cselekedeteit, és nem engedi meg, hogy ez a gyakorlat folytatódjon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


