Lesben áll a haditengerészet
Szomáliai kalózok eltérítettek egy török hajót
Szomáliai kalózok kedden eltérítettek egy török hajót, amelynek fedélzetén török és ukrán állampolgárságú személyzet van.
2010.03.23 20:22MTIA támadás 400 kilométerre történt attól a körzettől, ahol a nemzetközi erők járőröznek. John Harbour kapitány, az európai kötelék parancsnoka elmondta, hogy a helyszín inkább Indiához, semmint Szomáliához esett közelebb.
A tengeri rablók a hajót a fő kalózfészeknek számító Haradhere kikötőjétől mintegy 1800 kilométerre térítették el. A máltai zászló alatt hajózó, Izraelből Thaiföldre műtrágyát szállító MV Frigián 19 török és két ukrán szolgál.
A hajó greenwichi idő szerint 1 óra 37 perckor adta le az első vészjelet - jelentette az Anatolia hírügynökség a török hajózási helyettes államtitkári hivatal közleményére hivatkozva. "A Frigia félfordulatot vett és a szomáliai kalózok búvóhelye felé tart. Az európai haditengerészeti erő figyelemmel követi a fejleményeket" - közölte Harbour. A brit kapitány szerint az a tény, hogy a támadást a szomáliai partoktól távol hajtották végre, azt bizonyítja, hogy a nemzetközi nyomás következtében a kalózok kénytelenek voltak kiterjeszteni tevékenységük hatósugarát.
"Az elmúlt három-négy hétben az EU haditengerészeti ereje a NATO-val és a kombinált haditengerészeti erővel (az amerikai parancsnokság alatt álló 151-es alkalmi harci kötelékkel) összehangolt műveletekben 17 kalózcsoportot fegyverzett le" - hangsúlyozta Harbour kapitány.
A kalózok egyre távolabb, olykor a Seychelle-szigetek partjainál támadják meg kiszemelt célpontjaikat, mivel 2009-ben több ország mintegy húsz hadihajót vezényelt a Vörös-tenger térségébe a hajózási útvonalak biztosítására.
Tengeri rablók kedden eltérítettek egy bermudai zászló alatt közlekedő, virgin-szigeteki bejegyzésű hajót az Ománi-öbölben. A Talca Egyiptomból Iránban tartott, 25 fős legénységből 23 Srí Lanka-i, egy szíriai, egy pedig Fülöp-szigeteki állampolgár.
Kapcsolódó írások:
- Hollywood és Bollywood szövetkezett a filmkalózkodás ellen
- Sportot űznek a franciák a jogszabályok megkerüléséből
- Útjára indult az első arab legális letöltő oldal
- 88 éves "filmkalózt" fogtak az ausztrál hatóságok
- 24 filmkalóz csuklóján kattant a bilincs
- Kínai hadihajók kalózakciót hiúsítottak meg a szomáliai partoknál
- Sparrow kapitány Hawaii partjainál fog feltűnni