Jelentősen leromlott a népszerűsége
Gallup: Obama nem felelt meg a várakozásoknak
Barack Obama több téren sem felelt meg az amerikaiak pozitív várakozásainak, a közvélemény a reméltnél gyengébbnek tartja az elnök teljesítményét az energiapolitika, a környezetvédelem és a gazdasági helyzet javítása vonatkozásában - derült ki a Gallup intézet felméréséből, amelynek adatait szerdán ismertették.
2010.03.17 17:22MTIA március elején megkérdezett több mint ezer amerikai 52 százaléka gondolja úgy, hogy Obama jó munkát végez a környezet megóvásában.
Egy évvel korábban viszont még 70 százalék vélte úgy, hogy a tavaly januárban beiktatott elnök ezen a területen ígéretes startot vett. A Gallup felmérésében 43 százalék értékelte jónak Obama tevékenységét az energiapolitika jobbítása terén. Tavaly márciusban 72 százalék várt e téren hathatós eredményeket az elnöktől.
A gazdaság helyzetét illetően egy éve még a közvélemény 61 százaléka volt meggyőződve arról, hogy Obama remek munkát fog végezni.
Ezzel szemben most már csak 38 százalék tartja jónak gazdaságpolitikáját. A mutatók süllyedése érthető, hiszen Obama elnökségét 2009 januári hivatalba lépésekor felfokozott várakozás övezte, népszerűsége mára jelentősen leromlott - értékelte a felmérés eredményét a Gallup.
Obama általános teljesítménymutatója egy év alatt 62-ről 48 százalékra apadt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


