Náci jelképeket használtak?
Két fiatalt kapcsoltak le a nyelvtörvény-ellenes tüntetésen
A szlovák rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott két fiatalembert a keddi révkormáromi nyelvtörvényellenes tüntetés előtt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
2010.02.25 08:46Új SzóAz újság szerint a kihallgatás este 10 óráig tartott. A tüntetésre tartó csoportot állítólag egy árpádsávos zászló miatt „kapcsolták le". A rendőrség a lapnak megerősítette az értesüléseket. A hatóság szerint viszont nem az árpádsávos zászló, hanem náci önkényuralmi jelvények miatt állították elő a két dunaszerdahelyi járásbeli fiatalembert.
A rendőrség a lefoglalt jelvényeket továbbküldte szakvéleményezésre, s annak kézhez vétele után döntenek a 20, illetve 18 éves fiatalember elleni további eljárásról. A csoportot a Klapka tértől mintegy négyszáz méterre található Lúdpiac téren igazoltatták, eközben találták náluk a jogszabályok által tiltott szimbólumokat. A rendőrség szerint a tüntetés tényétől függetlenül előállították volna őket. A keddi tüntetés rendbontás és incidensek nélkül ért véget, mintegy 400 fő vett rajta részt.
A szlovák jogszabályok lehetővé teszik, hogy büntetőjogi eljárást kezdeményezzenek olyan személy ellen, aki nyilvánosan lobogtat árpádsávos zászlót. A szlovák büntetőjogi törvénykönyv 421. paragrafusa – amely általánosan fogalmaz – szerint ez kimerítheti az emberi szabadságjogok elnyomását hirdető csoportok népszerűsítésének és támogatásának bűntettét - olvasható az új Szóban.
Kapcsolódó írások:
- Új Szó: panaszvonal a szlovák nyelvtörvény miatt
- Németh Zsolt: Szlovákiának vissza kell vonnia államnyelvtörvényét
- Vollebaek továbbra is figyelemmel kíséri a szlovák nyelvtörvény ügyét
- Bugár: nem használ a magyar-szlovák kapcsolatoknak az államnyelvtörvény
- Ficóék már Amerikában is büdösek: most egy kongresszusi képviselő szólt be Szlovákiának a nyelvtörvény miatt
- Bajnai ötvenmilliót ígér a szlovákiai nyelvtörvény károsultjainak
- Szlovák nyelvtörvény módosítása- A Fidesz szerint ez magyarellenesség!
- Nyelvtörvény: Nem jutnak egyről a kettőre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


