Három embert agyonlőtt, hármat megsebesített
Lőtéren járt az ámokfutás előtt az ámokfutó docensnő
Néhány héttel a lövöldözés előtt egy lőtéren járt a férjével az Alabamai Egyetemen három kollégájának megölésével vádolt docensnő - mondta el az ámokfutó férje.
2010.02.16 07:41MTIJames Anderson helyi idő szerint hétfőn közölte, nem tudja, honnan szerzett a felesége, Amy Bishop fegyvert a pénteki lövöldözés előtt. A családnak nem volt fegyvere.
A Harvardon végzett neurobiológus tanárnőt azzal vádolják, hogy pénteken egy tanszéki értekezleten agyonlőtte három kollégáját, három társukat pedig megsebesítette. Kettejüknek hétfőn is életveszélyes volt az állapota. Anderson azt is elmondta, őt és a feleségét korábban felmentették a vád alól, amely szerint 1993-ban csőbombát küldtek Massachusettsben egy volt főnöküknek.
A Boston Globe című lap vasárnap közölt írása szerint Bishopot és a férjét kihallgatták, miután két csőbombát találtak egy csomagban 1993-ban a bostoni gyermekkórházban. A csőbombák nem robbantak fel, senki sem sérült meg. Bishop 1986-ban massachusettsi házukban agyonlőtte 18 éves öccsét. A rendőröknek azt mondta, a fegyvert tanulmányozta, amit az apjuk önvédelem céljára vásárolt, amikor az véletlenül elsült. A hatóságok balesetnek tekintették az ügyet és felmentették.
A jelenlévő tanárok szerint Bishop szokatlanul nyugodt volt, majd az értekezleten előrántotta a fegyvert és tüzelni kezdett - mondta el Leland Cseke professzor. A nyomozók egyelőre nem nyilatkoztak az indítékról, az áldozatok családtagjai szerint Bishopot az dühítette fel, hogy nem véglegesítették és a következő szemeszterre új munkahelyet kellett keresnie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


