Szaddám Huszein unokatestvérére kötél vár
Újabb halálos ítéletet kapott "Vegyi Ali"
Újabb halálos ítéletet szabott ki egy bagdadi bíróság a "Vegyi Ali" néven ismert Ali Haszan al-Madzsídra, Szaddám Huszein egykori diktátor unokatestvérére - jelentette vasárnap az iraki állami televízió.
2010.01.17 11:43MTI"Vegyi Alit" kötél általi halálra ítélték az észak-iraki Halabdzsa kurd város elleni gáztámadás elrendelése miatt, amely 1988-ban mintegy ötezer ember halálát okozta. A Huszein-rezsim volt vezető tisztségviselőjét az elmúlt években már több alkalommal halálra ítélték.
Az iraki legfelsőbb bíróság 15 év börtönbüntetést szabott ki Szultan Hasem volt védelmi miniszterre a halabdzsi támadás miatt.
"Vegyi Alit" 2003 augusztusában fogták el, öt hónappal azután, hogy az amerikai és brit erők lerohanták Irakot és megdöntötték Szaddám Huszein rezsimjét.
Először 2007 júniusában ítélték kötél általi halálra a kurd lakosság elleni vérengző hadjárat kiterveléséért.
2008 decemberében újra halálra ítélték, ezúttal az 1991-es síita felkelés leverésében játszott szerepéért. Harmadik halálbüntetését 2009 márciusában kapta a bagdadi Szadrvárosban és a fővárostól délre fekvő Nedzsefben 1999-ben síita civilek ellen elkövetett vérengzések ügyében. Két évvel ezelőtt az iraki elnöki tanács jóváhagyta "Vegyi Ali" kivégzését, de az elhúzódó jogi viták miatt az ítélet végrehajtása továbbra is várat magára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


