Zavahri bízta meg a merénylet végrehajtásával
Kettős ügynök volt a CIA-alkalmazottakat megölő öngyilkos merénylő
A jordániai titkosszolgálat alkalmazásában álló kettős ügynök hajtotta végre Afganisztán délkeleti részén azt az öngyilkos merényletet, amely megölte az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hét alkalmazottját tavaly december végén - közölték névtelenséget kérő amerikai hírszerzési tisztviselők.
2010.01.05 13:40MTIA jordániai származású merénylőt, akit az NBC News hírtelevízió Humam Halíl Abu-Mulal al-Balavi néven azonosított, több mint egy éve vette őrizetbe a jordániai titkosszolgálat. A hírszerzés feltehetőleg rávette, hogy működjön együtt vele, s kettős ügynökként próbáljon meg beépülni az al-Kaida terrorszervezetbe. A 36 éves, foglalkozását tekintve orvos férfi ennek révén jutott be az afganisztáni Hoszt tartományban lévő Chapman katonai támaszpont területére, ahol állítólag nem vizsgálták át, van-e nála robbanóanyag.
Balavi az NBC News jelentése szerint fontos információt ajánlott fel arra vonatkozóan, hogyan tudnák felkutatni az al-Kaida kettes számú vezetőjét, Ajman az-Zavahrit.
A név nélkül nyilatkozó amerikai források szerint a támaszponton elkövetett öngyilkos merényletben a CIA hét alkalmazottja - négy tiszt és három szerződéses biztonsági őr -, valamint egy jordániai hírszerző tiszt halt meg. Utóbbi az NBC afganisztáni tudósítója is volt és egyben a jordániai hásimita királyi család tagja.
Balavi a hírek szerint a merénylet előtti héten telefonon beszélt az NBC tudósítójával, és elmondta neki: hamarosan találkozik a Hoszt tartományban tartózkodó CIA-ügynökökkel, hogy átadja a Zavahrival kapcsolatos információit.
Bruce Riedel, a CIA egykori ügynöke, volt fehér házi tanácsadó azt állította, hogy maga Zavahri bízta meg a jordániai férfit a merénylet végrehajtásával. A CIA hivatalosan egyelőre nem kommentálta az értesülést.
A merénylő a Chapman támaszpont tornatermében hozta működésbe a testére erősített robbanómellényt. A támadásban hat ember megsebesült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


