Csak a hazait
Nem kell a lengyel Coca-Cola a spanyol képviselőknek
Spanyolországban nincs pardon a parlamentben a képviselőknek felszolgált Coca-Cola terén: az üdítő kizárólag spanyol földön készülhet, nem pedig Lengyelországban, mint eddig.
2009.10.25 17:59MTIJosé Bonót, a képviselőház szocialista elnökét egy újságíró figyelmeztette a törvényhozás ital-automatáiban fellelhető kólás dobozok lengyel eredetére. A honatya "nem hivatalos megbeszélés" keretében azonnal riasztotta a parlament élelmezéséért felelős céget, és "azt ajánlotta neki, hogy cseréljék le spanyolra a kólás dobozokat" - közölte a hét végén a házelnök szóvivője, megerősítetve az el Mundo című napilap értesülését.
"Ez az ajánlás kizárólag azt szolgálta, hogy a fogyasztó spanyolul olvashassa a dobozokra írt táplálkozástudományi információkat" - mondta a szóvivő, aki hangsúlyozta, hogy nem a termék származásával van gond.
Az El Mundo szerint José Bono elmagyarázta Arturo Fernandez cégvezetőnek - aki néhány eurócentet spórolt a lengyel termék megrendelésével - hogy "nem helyes, hogy a +spanyolok házában+ nincsen spanyol Coca-Cola".
Azt is mondta még a jobbközép napilap szerint, hogy "támogatni kell a spanyol vállalatokat". A vállalkozó nyilvánosan kért bocsánatot. Azóta a 350 spanyol képviselő tudja, hogy "made in Spain" Coca-Colát iszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


