Illegálisan akartak átjutni a határon
Azonosították Szerbiában a Tiszában talált női holttestet
Azonosították Szerbiában azt a női holttestet, melyet a napokban találtak a Tiszában; a szerb hatóságok tájékoztatása szerint az asszony azonos a Magyarországon menekültkérelmet előterjesztő határsértő férfi feleségével- közölte honlapján, péntek délután a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
2009.10.23 18:20MTIA tájékoztatás szerint újabb eredmény nélkül zárult a pénteki keresés a Tisza magyarországi szakaszán. Az október közepén történt szerencsétlenség kapcsán indított kutatásba csütörtökön bevont honvédségi búvárok sem holttestet, sem más, az üggyel összefüggésbe hozható releváns nyomot nem találtak.
A két ország rendőrsége pénteken határtalálkozó keretében folytatott megbeszélést a Tiszasziget és Gyála közötti átkelőhelyen a koszovói hatásértők minapi tiszai balesetéről; a megbeszélés idején újabb holttestet találtak a szerb hatóságok. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a találkozón - egyebek mellett - az október 15-ére virradó éjjel történt balesetről volt szó.
A szerbiai fél tájékoztatta magyarokat, hogy a megbeszéléssel egy időben szerbiai oldalon újabb holttestet emeltek ki a Tiszából. A tetem azonosítását megkezdték, és vizsgálják azt is, hogy a Tiszába borult csónak utasainak egyikét találták-e meg. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felajánlotta segítségét: ha a Koszovóban élő hozzátartozók érdeklődnek rokonaik felől, a főkapitányság készséggel áll rendelkezésükre. A Kikindai Rendőrségi Igazgatóság szintén felajánlotta segítségét az ügyben. Sikerült megállapítani, hogy a csütörtökön kiemelt holttest azé az emberé, aki után szerdán érdeklődött a családja a szerbiai és rajta keresztül a magyar rendőrségen - közölte a rendőrség.
Október 15-én egy koszovói férfi két gyerekével a folyón kelt át, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra jusson. Eközben a gyerekek életveszélyesen kihűltek. A férfi későbbi kihallgatásán azt állította, hogy egy 15-18 tagú csoport akart átkelni a Tiszán, a többiek azonban a vízbe vesztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


